AMMI: „ÉN NÉPEM”

Róm 9:25 versében Hós 2:23 versét idézi Pál, a következőben pedig Hós 1:10 versét. A történetnek az a háttere, hogy Isten utasítja Hóseást: vegyen „parázna feleséget” (Hós 1:2). Ezzel akarta szemléltetni Isten viszonyát Izraelhez, mivel a nép eltért idegen istenek után. A Hóseás házasságából született gyerekek neve azt jelzi, hogy Isten elveti és megbünteti a bálványimádó Izraelt. A harmadik gyermek neve így Ló-Ammi lett (Hós 1:9), ez szó szerint azt jelenti, hogy „nem az én népem.”

Mindeközben azonban Hóseás jövendölt arról a napról, amikor a büntetést követően Isten helyreállítja övéit. Kiveszti közülük a hamis isteneket és szövetségre lép népével (lásd Hós 2:11-19). Akik eddig Ló-Ammik, vagyis „nem az én népem” voltak, ekkor Ammik, vagyis „én népem” lesznek.

Pál korában „nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is” voltak Isten népéhez tartozók, vagyis Ammik (Róm 9:24). Ez is világosan és erőteljesen mutatja, hogy az evangélium kezdettől fogva az egész világnak szól. Nem csoda, hogy adventistaként a mi elhívásunk is részben ebből az igéből származik: „És egy másik angyal láttam az ég közepén repülni, akinél az örök evangélium volt, és azt hirdette a föld lakosainak, minden nemzetségnek, törzsnek, nyelvnek és népnek” (Jel 14:6, ÚRK). Ma szintén az egész világnak hangzik a megváltás jó híre, éppúgy, mint Pál és az ókori Izrael idejében.

Olvassuk el Róm 9:25-29 szakaszát! Figyeljük meg, Pál milyen gyakran idéz az Ószövetségből, hogy alátámassza kora eseményeit! Mi a fő üzenete ezeknek a szövegeknek? Minek a reményét nyújtják?

Pál elmondta: „nagy az én szomorúságom és szüntelen való az én szívemnek fájdalma” (Róm 9:2), mert népe közül egyesek elutasították az evangéliumot. Viszont volt egy maradék. Isten ígéretei nem hiúsulnak meg akkor sem, ha az emberek kudarcot vallanak. Reményt meríthetünk abból, hogy az Úr ígéretei végül valóra válnak, és ha igényt tartunk rájuk, bennünk is beteljesednek.

Hányszor hagytak már cserben mások? Milyen gyakran okoztunk mi magunk is csalódást önmagunknak és másoknak? Valószínűleg többször, mint ahogy azt számon tudnánk tartani, nem igaz? Mi a tanulság e kudarcokból arra nézve, hogy alapvetően kiben/miben bízhatunk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 4. negyedév

Egyedül hit által: a Római levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: