„ÁDÁMTÓL MÓZESIG”

Mit tanít Pál a törvényről Róm 5:13-14 verseiben?

Miről beszél itt Pál? A „törvényig” kifejezés párhuzamban áll azzal, hogy „Ádámtól Mózesig”. Az apostol ezzel a világ teremtésétől a sínai-hegyi eseményekig tartó időszakra utal, még mielőtt az izraelita istentiszteleti rendszernek a szabályait és törvényeit – közöttük természetesen a Tízparancsolatot is – formálisan bemutatta az Úr. A „törvényig” megfogalmazás azt jelenti, hogy egészen addig, amíg a Sínai-hegynél Isten nem részletezte az Izraelnek adott különböző törvények követelményeit. A bűn létezett már a Sínai előtt is, nem igaz? Vajon a hazugság, a gyilkosság, a házasságtörés és a bálványimádás addig nem volt bűn? Dehogynem! Igaz, a Sínai előtt az emberiség csak korlátozott kinyilatkoztatást kapott Istenről, ahhoz viszont nyilván eleget tudtak, hogy felelősséget kelljen vállalniuk. Isten igazságos, senkit nem büntet meg igazságtalanul. Pál itt rámutat, hogy az emberek meghaltak már a Sínai előtti időkben is, a halál mindenkire elhatott. Még ha nem is a konkrét megfogalmazással kijelentett parancsolatokat hágták át, akkor is bűnt követtek el. Nem engedtek a természetben adott isteni kinyilatkoztatásnak, ezért az Úr bűnösnek tekinti őket. „Mert ami Istenben láthatatlan… a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek” (Róm 1:20).

Milyen céllal adott Isten teljesebb önkinyilatkoztatást a „törvényben” (Róm 5:20-21)?

A Sínai-hegynél adott kinyilatkoztatásnak része az erkölcsi törvény, ami már azelőtt is létezett. Viszont a Biblia szerint ekkor írták le először és attól fogva tanították széles körben.

Amikor az izraeliták az isteni előírásokhoz mérték magukat, rádöbbentek, hogy messze elmaradnak azoktól, másként fogalmazva: megnövekedett a bűn. Hirtelen felismerték vétkük nagyságát. Isten kinyilatkoztatásának az volt a célja, hogy rádöbbenjenek: szükségük van a Megváltóra. Ezzel akarta őket az ingyen felajánlott kegyelem elfogadására késztetni. Amint már korábban is hangsúlyoztuk: az igazi ószövetségi hit egyáltalán nem volt törvényeskedő!

Hogyan mutatják be az országunk törvényei a jó és a rossz közötti emberi különbségtételt? Ha emberi törvényeknek van ilyen hatása, vajon mit mondhatunk Isten örök törvényéről?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 4. negyedév

Egyedül hit által: a Római levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: