Mi a lényege annak, amit Pál kifejez Róm 3:31 versében? Adventistaként miért olyan fontos ez a számunkra?

Ebben a szakaszban Pál nyomatékosan kijelenti, hogy a hit nem teszi érvénytelenné Isten törvényét. Azok sem a törvény által üdvözültek, akik a törvény szerint éltek, még ha az Ószövetség egész törvénygyűjteményét igyekeztek is megtartani. Mindig is azon alapult az Ószövetség hite – mint ahogyan az Újszövetségé –, hogy a bűnös hit által kapja Isten kegyelmét.

Hogyan mutat rá Róm 4:1-8 szakasza, hogy az üdvösség még az Ószövetségben is hit által, nem pedig cselekedetek által volt?

Tehát az Ószövetség elmondása szerint Ábrahámot a hite miatt nyilvánította Isten igaznak. Vagyis az Ószövetség is a hit általi megigazulást tanítja. Ennél fogva hamis minden állítás, miszerint a hit a törvényt „hiábavalóvá teszi” (görögül: katargeó, „hatástalanná tesz”, „érvénytelenít”). A hit általi megváltás nagyon is része az Ószövetségnek, ami elejétől a végéig tanítja a kegyelmet. Mi volna például az egész szentélyszolgálat, ha nem annak bemutatása, hogyan nyerhet megváltást a bűnös, nem a saját cselekedetei, hanem egy helyettes áldozat halála által?

Továbbá milyen más magyarázatot találhatunk arra, hogy Dávid bocsánatot nyert a Betsabéval való szégyenletes viszonya után? Bizonyára nem a törvénytisztelete mentette meg, hiszen a törvénynek megannyi elvét megszegte, amelyek többszörösen is kárhoztatták. Ha Dávidnak a törvény által kellett volna megváltást nyernie, egyáltalán nem számíthatott volna rá!

Pál a hit általi megigazulás példájaként utal arra, hogy Dávid Isten kegyelmében részesült. Isten kegyelmi tette volt az, hogy megbocsátott neki. Ez egy újabb ószövetségi példa a hit általi megigazulásra. A zsidó vallás valójában mindig is a kegyelem vallása volt, bármennyire törvényeskedő is lett sok ókori izraelita hívő. A legalizmus nem az alapja volt az Ószövetség vallásának, inkább az elferdítése.

Beszélgessünk még Dávid bűnéről és helyreállításáról (2Sámuel 11; 12; Zsoltár 51)! A szomorú történetben milyen reményt találunk a saját életünkre nézve? Van ebben tanulság azzal kapcsolatban, hogyan bánjunk a gyülekezetben azokkal, akik elestek?