Olvassuk el Róm 3:24 versét, miközben gondoljunk az eddig tanultakra a törvénnyel és mindazzal kapcsolatban, amit a törvény nem képes megtenni! Mit mond itt Pál? Mit jelent az, hogy Jézus Krisztusban van a váltságunk?

Mit is jelent a megigazítás, amiről ebben a versben olvasunk? A görög dikaioó szót fordítjuk úgy, hogy „megigazít”, és azt jelentheti, hogy „igazzá tesz”, „igaznak nyilvánít” vagy „igaznak tekint”. A szó egy gyökből ered a dikaioszüné („igazságosság”) és a dikaioma („jogos követelmény”) szavakkal. Ebből adódóan szoros kapcsolat van a „megigazulás” és az „igazság” között, ami viszont nem minden fordításban jön ki. Akkor igazulunk meg, amikor Isten „igaznak nyilvánít” bennünket.

A megigazítás előtt az ember igazságtalan, ezért nem elfogadható Isten előtt. A megigazítás után azonban már igaznak tekinti az Úr, így el tudja fogadni. Ez viszont csakis Isten kegyelméből történik. A kegyelem kedvezést jelent. Amikor egy bűnös Istenhez fordul megváltásért, Isten a kegyelem tettével tekinti vagy nyilvánítja igaznak. A hívő nem érdemli meg a kedvező elbánást, nem a saját érdemeire való tekintettel igazul meg, semmit sem mutathat fel Isten előtt a maga érdekében, csak teljes reménytelenségét. Az ember a Krisztus Jézusban nyerhető megváltás következtében igazul meg, amit Jézus zálogként ajánl fel helyette.

A Római levél a megigazulást egy meghatározott cselekményként mutatja be, vagyis úgy, mint ami egy bizonyos időpontban történik. Az egyik pillanatban a bűnös még kívül van, igazságtalan, Isten nem fogadja el, a megigazulást követő pillanatban viszont már belül van, Isten igazként elfogadja. A Krisztusban lévő ember a megigazulásra múltbeli cselekményként tekint, ami akkor következett be, amikor teljesen átadta magát Krisztusnak. Megigazulásunk (lásd Róm 5:1) szó szerint a megigazíttatásunkat jelenti.

Természetesen, ha a megigazult bűnös elesik, majd újból visszatér Krisztushoz, a megigazulás ismét megtörténik. Amennyiben az újbóli megtérést naponkénti tapasztalatnak fogjuk fel, a megigazulás bizonyos értelemben tekinthető ismétlődőnek.

Az üdvösség jó híre bámulatos, mi tart vissza mégis sokakat attól, hogy elfogadják? Ha a saját életünkre nézünk, vajon mi akadályozza, hogy elfogadjuk mindazt, amit az Úr felkínál?