ISTEN IGAZSÁGA

„Most pedig a törvénytől függetlenül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot tesznek a törvény és a próféták” (Róm 3:21, ÚRK). Hogyan érthetjük meg ennek a bibliaversnek a jelentését?

Ezt az új igazságot Pál szembeállítja a törvény igazságával, a zsidók számára ismerős igazsággal. Az új igazságot nevezi „Isten igazságának”, ez az, ami Istentől jön, amit Isten biztosít. Csak ezt fogadja el igazságként.

Természetesen ez Jézus igazsága, amit itt, emberi testben bizonyított. Ezt ajánlja fel mindenkinek, hogy hit által elfogadjuk és igényeljük, nem az érdemeink miatt, hanem mert szükségünk van rá.

„Az igazság a törvénynek való engedelmesség. A törvény igazságot követel, és ezzel a bűnös tartozik a törvénynek, de képtelen annak megadására. Egyedül hit által igazulhat meg. Hit által Istenhez hozhatja Krisztus érdemeit, és az Úr a bűnösnek tulajdonítja Fiának engedelmességét. Isten elfogadja Krisztus igazságát az ember engedetlensége helyett. Elfogadja és megigazítja a bűnbánó, hívő lelket. Megbocsátja bűneit és úgy bánik vele, mintha igaz volna. Úgy szereti, mint saját Fiát” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt., Budapest, 1999, Advent Kiadó, 336-337. o.). Hogyan tanulhatjuk meg önmagunkra nézve is elfogadni ezt a nagyszerű igazságot? Lásd még Róm 3:22!

Jézus Krisztus hite itt kétségkívül Jézus Krisztusba vetett hitet jelent. A keresztény életében ható hit sokkal több az értelmi elfogadásnál. Nem csupán Krisztus életével és halálával kapcsolatos bizonyos tények elismeréséről van itt szó. A Jézus Krisztusba vetett igaz hit azt jelenti, hogy elfogadjuk az életünkben Megváltónknak, Helyettesünknek, Zálognak és Úrnak, az Ő útját választjuk, bízunk benne és hit által a parancsolatai szerint igyekszünk élni.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 4. negyedév

Egyedül hit által: a Római levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: