AMI KÖZÖS A ZSIDÓKBAN ÉS A POGÁNYOKBAN

Róma 1. fejezetében Pál kimondottan a pogányok bűneit taglalja, akik már igen régen szem elől tévesztették Istent, és ezért a legmegalázóbb szokásokba süllyedtek bele. Viszont nem akarta felmenteni a honfitársait, a saját népét sem. Noha sok előnyt élveztek (Róm 3:1-2), bűnösként szintén Isten törvényének ítélete alá estek és ők is Krisztus megmentő kegyelmére szorultak. Ebben az értelemben – vagyis hogy egyaránt bűnösök, megszegték Isten törvényét, az üdvösséghez Isten kegyelmére van szükségük – zsidók és pogányok egyformák.

Mi az, amitől Pál óv Róm 2:1-3, 17-24 verseiben? Milyen üzenetet szűrjünk le a figyelmeztetéséből magunknak, zsidók és pogányok egyaránt?

„Miután az apostol leszögezte, hogy minden pogány bűnös, különleges módon és mélységes együttérzéssel rámutatott: a zsidók is bűnben élnek, mindenekfelett azért, mert csak külsőleg tartják be a törvényt, vagyis betű szerint és nem lélekből” (Martin Luther: Commentary on Romans. 61. o.).

Általában könnyű felfigyelni mások bűneire és mutogatni rájuk. Viszont milyen gyakran vétünk mi is hasonló vagy még rosszabb dolgokban? Hajlamosak vagyunk szemet hunyni a saját tetteink felett, vagy megpróbáljuk azáltal jobban érezni magunkat, hogy azt figyeljük, mennyivel rosszabbak mások nálunk, és ez a baj.

Pál nem akar egyik hibába sem esni. Inti a honfitársait, hogy ne ítélkezzenek könnyen a pogányok felett, mert a zsidók, a kiválasztott nép tagjai is bűnösök. Bizonyos tekintetben még nagyobb a vétkük, mint a pogányoké, akiket olyan gyorsan elítélnek, mert zsidóként több világosságot nyertek náluk.

Pál az egész részben azt hangsúlyozza, hogy egyikünk sem igaz, nem éri el az Isten által megszabott mércét, nem vagyunk születésünktől fogva jók, önmagunktól szentek. Legyünk zsidók vagy pogányok, férfiak vagy nők, gazdagok vagy szegények, féljük Istent vagy nem – mindannyiunkra ítélet vár. Egyikünknek sem lehetne semmi reménye az evangéliumban bemutatott isteni kegyelem nélkül.

Milyen gyakran fordul elő, hogy akár csak gondolatban, de elítélünk másokat olyasmiért, amiben mi magunk is vétkesek vagyunk? Hogyan változhatunk meg, megszívlelve Pálnak ezt a tanácsát?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 4. negyedév

Egyedül hit által: a Római levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: