ApCsel 15:1 szerint milyen kérdés okozott megoszlást? Miért hitték el némelyek, hogy ez nem csak a zsidó népre vonatkozott (lásd még 1Móz 17:10)?

Az apostolok az antiókhiai szolgálattevőkkel és hívőkkel együtt komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy sokakat megnyerjenek Krisztusnak. Eközben Júdeából érkező zsidóknak, „akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké” (ApCsel 15:5, ÚRK), sikerült olyan kérdést bevetniük, ami hamarosan az egyház széles körében megoszláshoz vezetett és megdöbbentette a hívő pogányokat. Ezek a tanítók nagy magabiztossággal állították, hogy az üdvösséghez szükséges a körülmetélkedés és az egész ceremoniális törvény betartása. Izrael népe mindig is büszkélkedett az Isten által elrendelt szolgálataival, és a Krisztus hitére áttérők közül sokan úgy érezték: mivel egykor Isten világosan körvonalazta a héber istentiszteleti formát, valószínűtlen, hogy bármikor is feljogosítana valamelyik szabályának megváltoztatására. Amellett kardoskodtak, hogy a zsidó törvényeket és ceremóniákat bele kell olvasztani a keresztény vallás rítusaiba. Nehezen ismerték fel, hogy minden áldozat valójában Isten Fiának halálára mutatott előre, amiben azután a kép találkozott az előképpel. A későbbiekben tehát a mózesi törvények rítusai és ceremóniái már nem kötelezőek.

Hogyan lehetett megoldást találni a vitára, amiről ApCsel 15:2-12 versei­ben olvashatunk?

„Bár [Pál] Istenhez fordult közvetlen vezetésért, kész volt elismerni a hívők testületére bízott tekintélyt, akiket az egyházi közösség magába foglalt. Érezte, tanácsra szorul, és ha lényegbevágó kérdések vetődtek fel, szívesen tárta a gyülekezet elé azokat, és helyes határozat hozatala végett hittestvéreivel egyesült Isten keresésében, bölcsességért” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 133. o.).

Érdekes, hogy Pál, aki gyakran szót ejtett prófétai elhívatásáról és arról, hogyan is hívta el és bízta meg küldetésével Jézus, készségesen együttműködött az egyház szélesebb körével. Vagyis felismerte, hogy ő is, noha elhívást kapott, csupán része az egyház egészének, és amennyire csak lehetséges, neki is együtt kellett működnie az egyházzal.

Személyesen hogyan viszonyulunk az egyházi vezetéshez? Mennyire vagyunk együttműködőek?