TERHEK HORDOZÁSA (Galata 6:2-5)

A vétkezők helyreigazításán kívül még mit tanácsol Pál a galáciai hívőknek (Gal 6:2-5; vö. Mt 7:12; Róm 15:1)?

Gal 6:2 versében a „teher”-nek fordított görög szó a baros. Olyan nehéz súlyt vagy rakományt jelent, amit messzire kellett elvinni. Idővel mindenféle baj vagy nehézség kifejezésére használatos szókép lett, mint például egy hosszú, forró napi munka terhére is (Mt 20:12). Bár minden bizonnyal kiterjed a hittestvéreknek az előző versben említett erkölcsi botlásaira Pál parancsa, hogy „egymás terhét hordozzátok”, a teherhordozás fogalma az apostol utalásában ennél valószínűleg sokkal szélesebb körben értendő. Tanácsai számos lelki megfigyelést tartalmaznak a keresztény élettel kapcsolatban, amelyek felett nem szabad átsiklani. Először is, amint Timothy George megjegyzi: „Minden keresztény hordoz terheket, amelyek méretükben és formájukban, a fajtájukat illetően talán különböznek, attól függően, hogyan rendelkezett az életünkről a gondviselés. Egyesek számára ez a kísértés terhe vagy az erkölcsi botlás következménye, mint ahogy az 1. versben olvashatjuk. Mások számára lehet valamilyen fizikai betegség, az elmeállapot zavara, családi válság, munkanélküliség, démoni erők nyomása vagy egy sereg más dolog. Egyetlen keresztény sem mentes a terhektől” (Timothy George: The New American Commentary: Galatians. Nashville, Tenn., 1994, Broadman & Holman Publishers, 413. o.).

Másodszor pedig, Isten nem akarja, hogy minden terhünket egyedül hordozzuk. Ám sajnos sokkal készségesebben segítünk valaki terhét cipelni, mint engedjük, hogy mások vegyék vállukra a miénket. Pál elítéli az önelégültséget (Gal 6:3), a lelki gőgöt, azt, ha nem vagyunk hajlandóak beismerni, hogy nekünk is vannak gyengeségeink, bizonyos dolgok hiányoznak belőlünk. Az ilyen büszkeség nemcsak megfoszt mások vigasztalásától, hanem emiatt megakadályozzuk, hogy a másik ember betölthesse azt a szolgálatot, amit Isten vár tőle. Végezetül pedig Isten azért kér, hogy hordozzuk egymás terhét, mert a mi tetteinkben mutatkozik meg az Ő vigasztalása. Ennek az elvnek az az alapja, hogy az egyház Krisztus teste. Pál szavaiban is találunk erre példát: „De az Isten, a megalázottak vigasztalója, minket is megvigasztalt Titus megjöttével” (2Kor 7:6). Figyeljük meg, hogy „Pál nem a csendben elmondott imádsága és az Úrra való várása nyomán tapasztalta Isten vigasztalását, hanem egy barát társaságában, az általa hozott jó hírek révén. Az emberi barátság, egymás terhének hordozása részét képezi Isten népére vonatkozó tervének” (John R. W. Stott: The Message of Galatians. Leicester, England, 1968, InterVarsity Press, 158. o.).


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: