TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„A galáciai gyülekezetekben nyílt, leplezetlen tévtan lépett az evangélium üzenetének helyébe. Krisztust, a hit igaz alapját tulajdonképpen megtagadták az elavult zsidó ceremóniákért. Az apostol látta, hogy a galáciai hívők csak úgy menthetők meg az őket fenyegető veszedelmes befolyásoktól, ha a leghatározottabban és a legélesebben figyelmezteti őket.

Krisztus minden szolgája tanulja meg e fontos leckét: alkalmazkodjék azok állapotához, akiken segíteni akar. Gyengédség, türelem, elszántság és határozottság egyformán szükséges; de ezeket kellő belátással kell alkalmaznia. Eltérő körülmények és állapotok között a különböző értelmi szintűekkel való helyes bánásmód oly munka, mely bölcsességet, világos ítélőképességet és Isten Lelke általi megszenteltséget kíván…

Pál kérte azokat, akik életükben már tapasztalták Istennek erejét, hogy térjenek vissza az evangélium igazsága iránti első szeretetükhöz. Megcáfolhatatlan érvekkel bizonyította előttük Krisztusban nyert szabadságukat, kinek engesztelő kegyelme azokat, akik teljesen átadják magukat neki, igazságnak palástjába öltözteti. Pál álláspontja az volt, hogy minden megmentett léleknek őszinte, személyes tapasztalatot kell szereznie Isten dolgaiban.

Az apostol komoly, kérő szava nem maradt eredménytelen. A Szentlélek hatalmasan munkálkodott és sokan, akik idegen útra léptek, ismét visszatértek előbbi evangéliumi hitükhöz. Attól kezdve állhatatosak voltak a szabadságban, amelyre Krisztus szabaddá tette őket” (Ellen G. White: Az apostolok története. 4. kiad. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 253-255. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Beszélgessünk a szenvedés egész gondolatköréről, és arról, hogyan tudja Isten felhasználni ezt is! Mit kezdjünk az olyan helyzetekkel, amikor látszólag semmi jó nem származik a szenvedésből?

2) Időzzünk még annál a gondolatnál, hogy Krisztus kirajzolódik bennünk! Mit jelent ez hétköznapi nyelven? Honnan tudhatjuk, hogy megtörténik? Mit tehetünk, nehogy elcsüggedjünk, ha a változás nem következik be olyan gyorsan, mint ahogy elképzeltük?

ÖSSZEFOGLALÁS: A részletes és bonyolult teológiai okfejtések után Pál jóval személyesebb, érzelemdúsabb formában fordul a galáciai hívőkhöz. Kérleli őket, hogy hallgassanak a tanácsára, emlékeztetve őket korábbi jó kapcsolatukra. Kifejezi, hogy lelki atyjukként őszintén szereti őket, valóban törődik velük.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 3. negyedév

A Galáciai levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: