Pál tovább folytatja gondolatmenetét Gal 4:5-7 verseiben, miközben hangsúlyozza: Krisztusnak az volt a célja, hogy „a törvény alatt levőket megváltsa.” A megváltás azt jelenti, hogy visszavásárlás – egy túsz vagy egy rabszolga szabadságának megváltásáért fizetett összeggel. Amint ez a szövegösszefüggés is érzékelteti, a megváltás nehéz helyzetet feltételez: valakinek szüksége van a szabadításra.

Bennünket miből kell megszabadítani? Az Újszövetség legalább négy dolgot megnevez: 1) az ördögtől meg a fortélyaitól (Zsid 2:14-15); 2) a haláltól (1Kor 15:56-57); 3) természetünkből adódóan a bűn rabságban tartó hatalmától (Róm 6:22); 4) a törvény kárhoztatásától (Róm 3:19-24; Gal 3:13; 4:5).

Mit köszönhetünk annak, hogy Krisztus megváltott bennünket (Róm 8:15-16, 23; 9:4-5; Gal 4:5-7; Ef 1:5)?

Gyakran mondjuk, hogy Krisztus „megváltott bennünket”, ami igaz. Ám a kifejezés távolról sem olyan sokatmondó, kifejező, mint az a jellemzően páli megfogalmazás, hogy „fiává fogad” (huiothesia). Pál az egyetlen újszövetségi író, aki ezt a szót használja, de az örökbefogadás jól ismert jogi eljárás volt a görög-római világban. Az apostol élete idején több római császár – nem lévén jogos örököse – örökbefogadás útján választotta ki az utódját. Az örökbefogadással számos előjog járt: „1) Az örökbe fogadott fiú az örökbefogadó… igazi fia lett… 2) Az örökbefogadó beleegyezett, hogy megfelelően felneveli a gyermeket és biztosítja számára a szükséges élelmet, ruházatot. 3) Az örökbefogadó nem tagadhatja ki örökbe fogadott fiát. 4) A gyermeket nem minősítheti vissza rabszolgának. 5) A gyermek természetes szüleinek nem áll jogában, hogy ismét igényt tartsanak rá. 6) Az örökbefogadás révén a fiút megilleti az örökség” (Derek R. Moore-Crispin cikke: „Galatians 4:1-9: The Use and Abuse of Parallels” The Evangelical Quarterly. 1989, vol. LXI/No. 3. 216. o.).

Ha földi viszonylatban garantálták ezeket a jogokat, képzeljük el, mennyivel nagyobb kiváltságokkal rendelkezünk Isten örökbe fogadott gyermekeiként!

Olvassuk el Gal 4:6 versét, gondolva arra, hogy a héber Abba szó olyan meghitt kifejezés volt, amivel a gyermek szólította meg édesapját, úgy, mint amikor mi azt mondjuk: Apu! Jézus ezt a szót használta, amikor imádkozott (Mk 14:36). Isten gyermekeiként mi is úgy szólíthatjuk Istent, hogy „Abba.” Élvezzük ennek az Istennel való meghitt kapcsolatnak a lehetőségét mi is? Ha nem, mi lehet a baj?