REMÉNYSÉG A MÁSODIK ADVENTBEN

Olvassuk el a következő verseket és írjuk le, hogy mit mondanak a jövőbeli eseményekről!

1Pt 1:4

1Pt 1:17

1Pt 4:5-6

1Pt 4:17

2Pt 3:1-10

Péter első levelének első olvasói és hallgatói számára az üldözés jelentette az egyik legnagyobb nehézséget. Az apostol azzal a gondolattal nyugtatgatja őket, hogy bár életüket akadályozhatja az üldözés, jutalom várja őket a mennyben, amit senki nem vehet el tőlük. Első levelének legelején Péter megemlítette, hogy a keresztényeknek van egy romolhatatlan öröksége, ami a mennyben várja őket (1Pt 1:4). Két dolgot emel ki, ami a jövőben be fog következni: az utolsó ítéletet és a gonosz tűz általi elpusztítását. Vagyis bemutatta, hogy bár most üldözik a hívőket, Isten majd igazságot és ítéletet szolgáltat, a hívők pedig elnyerik örök jutalmukat. Péter három külön alkalommal is megemlíti az ítéletet (1Pt 1:17; 4:5-6, 17). Azt mondja, hogy az Atya Isten minden embert meg fog ítélni a cselekedetei szerint, részrehajlás nélkül (1Pt 1:17). Megjegyzi, hogy maga Jézus készen áll megítélni az élőket és a halottakat (1Pt 4:5). Azt az érdekes gondolatot is hozzáfűzi, hogy az ítélet Isten házanépén kezdődik el (1Pt 4:17). Szintén megemlíti, hogy „az istentelen emberek” az egész világra kiterjedő tűzben pusztulnak majd el (2Pt 3:7). Időt tölt még azzal a problémával, hogy vajon Jézus visszajön-e vagy sem (2Pt 3:1-10). Rámutat, hogy Jézus második eljövetelének „késlekedése” csak azért van, hogy még többen megbánhassák a bűneiket és megmenekülhessenek. Arra is rávilágít, hogy a jövőbeli elszámolás bizonyosságának mindenkit meg kellene győznie, ezáltal szent és feddhetetlen életre kellene ösztönöznie őket. Így akármennyire is összpontosít Péter a jelenre és a gyakorlati keresztény életre, mindig olvasói előtt tartja a rájuk váró jövő képét. Röviden: akármilyenek is legyenek jelen pillanatban a körülményeink, hittel és engedelmességgel kell előre törnünk!

Miért kell hittel és engedelmességgel előre haladnunk a körülményeinktől függetlenül? Mi más választásunk van?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: