Légy az, akinek mondod magad!

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 5:3-5; 6:11; Efezus 2:8;

1Korinthus 15:12-57; Zsidók 10:38; 2Péter 1:1-15

„Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, a tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet, a kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet” (2Pt 1:5-7).

Az Újszövetség egyik érdekessége, hogy sok igazságot lehet „belesűríteni” viszonylag rövid szakaszba. Vegyük például az e heti leckét, amely 2Pt 1:1-14 verseit fedi le. Péter ebben a tizennégy versben a hit általi megigazulásról tanít. Majd rátér arra, hogy mit vihet végbe Isten ereje azoknak az életében, akik átadják magukat Jézusnak. Ezután azt a lenyűgöző gondolatot fejezi ki, hogy „isteni természet részeseivé” lehetünk (2Pt 1:4) és megszabadulhatunk a világ romlottságától és kívánságaitól.

Valójában nemcsak egyszerűen a keresztényi értékek listáját kapjuk meg, hanem Péter egy meghatározott sorrendben is közli azokat. Az egyik követi a másikat, ami után egy újabb jön és így tovább, amíg el nem érik a csúcspontjukat a legfontosabb elemmel.

Az apostol arról is ír, hogy tulajdonképpen mit jelent Krisztusban lenni és megtisztulni a régi bűnöktől (2Pt 1:9), majd megemlíti az üdvbizonyosság gondolatát, az Úr „örök országában” (2Pt 1:11) való örök élet ígéretét.

Végül pedig egy kis értekezést kapunk a holtak állapotának kifejezetten fontos témájáról. Milyen sok és mély igazság csupán tizennégy versben!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 2. negyedév

"Legeltesd az én juhaimat!” – Péter első és második levele

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: