TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

A szolgáló vezetés nagyszerű példáját látjuk Jézus viselkedésében az utolsó vacsorán. Teljes mértékben tudatában volt annak, hogy kicsoda Ő (Isten Fia). Azt is tudta, hogy hamarosan vissza fog térni az Atyjához (Jn 13:1). A vacsora után megmosta a tanítványok lábát, majd azt mondta: „Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek” (Jn 13:14-15). Minden alkalommal, amikor Jézus követői megmossák egymás lábát, akkor nemcsak megismétlik ezt a jelenetet, hanem arra emlékeztetik egymást, hogy ha Jézus országában vezetők szeretnének lenni, akkor szolgává kell lenniük. A tanítványok kétségkívül emlékeztek életük hátralévő részében Mesterük alázatos tettére, különösen, miután jobban megértették, hogy ki is Ő valójában. Ez is bizonyára ott volt Péter gondolataiban, amikor arra szólította a gyülekezeti vezetőket, hogy ne uralkodjanak mások fölött, hanem öltsék föl az alázatosságot.

„Amikor Krisztus beleegyezett, hogy emberré lesz, olyan alázatról tett bizonyságot, amely csodálatra késztette az értelmes mennyei lényeket. Krisztus dicsőséges előélete nélkül nem lett volna megalázkodás, ha beleegyezik az emberré válásba. Ki kell tárjuk az értelmünket, ha fel akarjuk fogni: Krisztus félretette uralkodói palástját, királyi koronáját, főparancsnokságát, és istenségére felöltötte az emberi természetet, hogy ott találkozzon az emberrel, ahol volt, és erkölcsi erőt adjon az emberi családnak, amely így Isten gyermekeivé válhat.

A Krisztus életére jellemző szelídség és alázat mutatkozik majd meg azoknak az életében és jellemében, akik úgy járnak, »amint ő járt«” (Ellen G. White: Sons and Daughters of God. 81. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Jézus azzal kezdte meg a szolgálatát, hogy szembeszállt az ördöggel. Negyvennapi böjtöléstől meggyöngülve is képes volt ellenállni az ördög kísértéseinek azzal, hogy a Szentírást idézte (Mt 4:1-11; Mk 1:12-13; Lk 4:1-13). Ezek szerint hogyan lehetünk mi is képesek ellenállni az ördögnek a saját életünkben?

2) Az őszinte alázatnak milyen példáit láttuk már másokban? Mit tanulhatunk ezekből?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 2. negyedév

"Legeltesd az én juhaimat!” – Péter első és második levele

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: