MINT ORDÍTÓ OROSZLÁN

Ahogy azt már láthattuk, Péter az üldözés hátterén írt. Első olvasói számára a nagy küzdelem témája nem elvont teológia volt az. Úgy tapasztalták, ahogy ma a legtöbben – legalábbis egyelőre – nem.

Olvassuk el 1Pt 5:8-10 és Jel 12:7-9 verseit! Mit tanítanak ezek az igék a gonosz eredetéről és Sátánnak a világunkban végzett munkájáról?

A jelenések könyve megmutatja, hogy a keresztényeknek szerepük van a jó és a gonosz erői közti kozmikus harcban. A jelenések könyvében a jók seregét Jézus vezeti, aki az Isten Igéje, a királyok Királya és az uraknak Ura (Jel 19:13, 16). A gonoszok seregének élén az ördög áll, akit a Biblia Sátánnak nevez és sárkányként ábrázol (Jel 12:7-9; 20:7-8). Bár a média és még bizonyos keresztények is tagadják Sátán létezését, az ördög valójában hatalmas lény, akinek kizárólag gonosz szándékai vannak velünk. Ám a jó hír az, hogy végleg el fog pusztulni (Jel 20:9-10).

Péter nem kicsinyli le azt a veszélyt, amit az ördög jelent. Az ördög olyan, mint egy ordító oroszlán, amelyik keresi, hogy kit nyelhet el (1Pt 5:8). Az apostol arra is rámutat, hogy olvasói a saját, akkori szenvedésükben felismerhetik a gonosz munkáját, de ennek a szenvedésnek vége lesz az örök dicsőségben (1Pt 5:10).

Olvassuk el még egyszer 1Pt 5:10 versét! Mit mond itt Péter?

Bár nem tudjuk pontosan, milyen természetű próbáik voltak, azt láthatjuk, hogy Péter a reménységnek adott hangot. Az ördög tényleg létezik, a küzdelem valóságos és a szenvedéseink is azok, viszont a „minden kegyelemnek Istene” már legyőzte a gonoszt. Így akármitől is szenvedjünk, ha hűségesek maradunk – mindhalálig (lásd Zsid 11:13-16) – akkor Jézusnak köszönhetően biztos a győzelem!

Hogyan tanulhatunk meg ragaszkodni a hitünkhöz, mindvégig kitartani, akármi is kerüljön az utunkba?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 2. negyedév

"Legeltesd az én juhaimat!” – Péter első és második levele

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: