Keressük ki a következő igehelyeket: ApCsel 6:1-6; 14:23; 15:6; 1Tim 5:17; 1Pt 5:2! Milyen bepillantást engednek ezek a versek a korai egyház kihívásaiba és a vezetők helyzetébe?

A hívővé lett és a gyülekezethez csatlakozó emberek hatalmas csoportja Isten nagy áldása. Ám, ahogy azt a legelső keresztények tapasztalata mutatja, a hirtelen növekedés gondokkal is járhat.

Példának okáért Az apostolok cselekedetei 1-5. fejezetei írnak a Szentlélek vezetéséről és arról, hogy sokan áttértek a kereszténységre. ApCsel 6:1-6 rámutat a következményekre: a csoport túlságosan nagy lett a vezetés számára, és szükségessé vált a szervezeti felépítés kialakítása, hogy irányítani tudják a gyülekezet napi ügyeit.

A hátrányos megkülönböztetés miatti panaszkodás mutatott rá a struktúra gyöngeségeire. A görögül beszélő csoport sérelmezte, hogy özvegyeikre nem figyeltek eléggé a naponkénti ételosztáskor. Ezért kijelöltek egy külön csoportot, a diakónusokat, akik a tizenkét apostol munkáját támogatták azzal, hogy az egyház anyagi erőforrásait igazgatták.

Való igaz, hogy a korai egyházat különleges módon vezette a Szentlélek. Viszont még így is szükség volt a gyülekezet megszervezésére. Már igen korán felmerült az igény, hogy minden gyülekezetben válasszanak véneket, a gyülekezeti vezetők meghatározó csoportját. Olyan helyeken, ahol addig még nem hallottak Jézusról, Pál és Barnabás is kijelölt véneket az újonnan alakult keresztény csoportok vezetésére (ApCsel 14:23).

A korai kereszténység idején különféle szerepük volt a véneknek. Helyi közösségük vezetőiként időről időre tanították az újonnan megtérteket, prédikáltak és gondoskodtak arról, hogy minden szükséges dolog megtörténjen a közösség jóléte érdekében (ApCsel 15:6; 1Tim 5:17; 1Pt 5:2).

Hogyan tanulhatunk meg még jobban együttműködni a helyi gyülekezetünk vezetőivel még akkor is, ha nem mindig értünk egyet mindenben?