AZ ÉLŐ KŐSZIKLA

Olvassuk el 1Pt 2:4-8 szakaszát (lásd még Zsolt 118:22; Ézs 8:14-15; 28:16)! Milyen fontos igazságra utal itt Péter? Ezek szerint hogyan fogadjuk azt, amit Jézus értünk tett?

Miután Péter azt tanácsolta az olvasóinak, hogy keressék a lelki táplálékot, egyből Jézus Krisztusra, az Élő Kősziklára tereli a figyelmet, minden bizonnyal a jeruzsálemi templomra utalva. 1Pt 2:4-8 verseiben három ószövetségi szakaszt idéz, amelyek kiemelik a sarokkövek jelentőségét és Jézus szerepét jelképezik az egyházban. Nem ő az egyetlen, aki ezeket a verseket Jézushoz kötötte. Maga Jézus is használja Zsolt 118:22 versét egyik példázatának a végén (Mt 21:42). Péter szintén így tett ApCsel 4:11 versében, amikor a zsidók vezetőihez szólt. Pál pedig Ézs 28:16 szövegét használja fel Róm 9:33 versében.

Péter mondanivalójának a lényege: bár Jézust elutasították és keresztre feszítették, Isten Őt választotta ki arra, hogy lelki házának szegletköve legyen. A keresztények pedig élő kövek és ebbe a lelki házba épülnek be. Péter az egyházat mutatja be a sarok- és építőkövek terminológiájával. Az egyház Jézuson alapszik és a követőiből áll össze.

Figyeljünk fel rá: a kereszténnyé válás azt jelenti, hogy egy keresztény közösség vagy helyi gyülekezet tagjai leszünk. Ahogy a téglát is beépítik egy épületbe, úgy Jézus a keresztényeket sem másoktól elkülönítve hívja el követőiül. Ellentmondásos jelenség volna az a keresztény, aki nem imádja Istent és nem dolgozik együtt más keresztényekkel Isten országa ügyének előre vitelében. A keresztények Krisztusba és ezzel az Ő egyházába keresztelkednek meg. Péter az egyház szerepéről is beszél. Az egyháznak olyan „szent papságot” (1Pt 2:5) kell képeznie, amely „lelki áldozatokat” ajánl fel. A héber Bibliában a papok Isten és a nép között járnak közben. Az Újszövetségben Péter és mások is gyakran használják a templom és a papság nyelvezetét, az egyházat Isten élő templomaként és a népet papjaiként nevezve meg. Az ószövetségi áldozati rendszerre mutat azért, hogy fontos igazságokat jelenítsen meg arról, hogyan is kell a keresztényeknek ma élni és cselekedni.

Olvassuk el még egyszer 1Pt 2:5 versét! Mit jelent az, hogy „lelki áldozatokkal áldozzatok”? Hogyan teszik ezt az Istent tisztelő közösség részeiként a keresztények?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 2. negyedév

"Legeltesd az én juhaimat!” – Péter első és második levele

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: