KERESZTÉNYKÉNT ÉLNI

1Pt 2:1 a „tehát” szóval kezdődik, ami azt jelenti, hogy az utána következő dolgok a korábban leírtakból adódnak. Péter első levele 1. fejezetében az apostol azt ecsetelte, amit Krisztus tett értünk, valamint azt is, hogyan kell arra válaszolnunk. A következő fejezetben ezt a témát viszi tovább és bontja ki.

Olvassuk el 1Pt 2:1-3 verseit! Péter szerint hogyan kell élnünk?

Péter két külön képpel mutatja be, hogy a keresztényeknek kettős kötelességük van. Az egyik negatív, ugyanis bizonyos dolgoktól meg kell szabadulni, a másik pedig pozitív, azaz akarnunk kell valamit tenni.

Az első hasonlatban Péter arra bátorítja a keresztényeket, hogy vessenek le minden álnokságot, képmutatást, irigykedést és rágalmazást (1Pt 2:1), aminek következtében másképp fognak viselkedni, mint a körülöttük élők többsége. Mivel megszabadultak az álnokságtól, nem igyekeznek másokat megsebezni, hanem inkább a javukat akarják. Levetették a hamisságot, így nem tévesztenek meg másokat, hanem egyenessé és őszintévé válnak. Nem irigykednek azokra, akiknek több jutott, mint nekik. Elégedettek lesznek az életükkel és kiteljesednek ott, ahova a gondviselés helyezte őket. Nem tesznek olyan kijelentéseket, amelyekkel szándékosan lerontanák mások jó hírét.

A Péter által használt másik kép – a tejre szomjazó csecsemőé (1Pt 2:2) – az útmutatás pozitív oldalát képezi. A kereszténység nem csupán abból áll, hogy le kell tennünk a rossz dolgokról. Az ilyen élet üres lenne. Nem, inkább a lelki táplálék utáni vágyakozásról szól, ami ugyanolyan heves, mint amilyen az éhes csecsemő tej utáni vágyódása. Az apostol az olvasóit Isten Igéjéhez, a Bibliához, a lelki táplálékhoz vezeti el (lásd még Mt 22:29; Zsid 4:12; 2Tim 3:15-17). Isten Igéje által növekedhetünk lelkileg és erkölcsileg, mert abban kapjuk meg, legalábbis mi, a legteljesebb kinyilatkoztatást Jézus Krisztusról. Jézus a legnagyszerűbb képviselője a szent Isten jellemének és természetének, akit szeretnünk és szolgálnunk kell.

Hogyan kapcsolódik ez a két gondolat egymáshoz? Ha az Igében keressük a lelki táplálékot, ez hogyan segít elszakadni a helytelen tettektől és hozzáállástól, amelyektől Péter óv?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 2. negyedév

"Legeltesd az én juhaimat!” – Péter első és második levele

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: