Romolhatatlan örökség

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 11:44-45; Ezékiel 33:11; János 3:16;

1Péter 1:1-25

„Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Lélek által, egymást tiszta szívből buzgón szeressétek” (1Pt 1:22).

Amikor tanulmányozzuk a Bibliát, főleg, ha egy könyvre vagy annak egyik részletére összpontosítunk, amennyiben lehetséges, választ kell találnunk néhány kérdésre.

Először is jó tudni, eredetileg kiknek szólt az írás. Másodszor, ami talán még fontosabb, nézzük meg, hogy pontosan mi volt a célja. Milyen adott kérdéssel (ha volt ilyen) foglalkozott az író (például amikor Pál a galáciabelieknek az üdvösséggel és a törvénnyel kapcsolatos teológiai tévedésekről írt). Amint tudjuk, az Újszövetség nagy részét apostoli levelek formájában írták, levelet pedig általában azért szoktunk küldeni, hogy valamilyen konkrét üzenetet közöljünk a címzettekkel.

Más szóval, amikor Pétert olvassuk, jó lenne minél többet megtudni a levél történelmi kontextusáról (összefüggéseiről). Mit és miért mondott az apostol? Ami pedig természetesen a legfontosabb: Milyen üzenet szól nekünk (akiknek szintén írt az isteni ihletés hatása alatt)?

Hamarosan, már az első versekben látni fogjuk: Péter levelei sok fontos igazságot tartogatnak számunkra is ma, évszázadokkal a keletkezésük után.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 2. negyedév

"Legeltesd az én juhaimat!” – Péter első és második levele

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: