MEGGYŐZ AZ ÍTÉLETRŐL

Jézus milyen ítéletre utal Jn 16:8, 11 verseiben? Miért jó hír az ítélet?

Végül marad az utolsó nagy feladat a Lélek munkájából: az ítéletről való meggyőzés. Úgy tűnik, általában itt szokott téves és káros irányba fordulni az erről a szakaszról szóló prédikációk többsége. Gyakorta a bűnről és az igazságról szóló fejtegetés többeket arra vezet, akik kereszténynek vallják magukat, hogy figyelmeztetést fogalmazzanak meg az ítéletről Krisztus elutasítói ellen. Figyelmeztetni akarják a bűnösöket – gyakran igen fenyegető hangnemben – a rájuk váró, jövőbeli ítéletre.

És bár igaz, hogy ez az ítélet valóságos, mégsem ez az, amiről Jézus szól Jn 16:11 versében, mint ahogy korábban, Jn 12:48 versében sem. Ezúttal olyan szemszögből közelít az ítélethez, hogy mi a jó hír benne: az, hogy a Golgotán elhangzott Sátán felett az ítélet. A gonosz, az igazság nagy ellensége már csak ideig-óráig élhet. Eljön majd az ítélet, de a lényeg, hogy tudjuk: Isten már elítélte e világ fejedelmét (Jn 12:31).

Péter hogyan jellemzi Sátánt 1Pt 5:8-9 verseiben? Hogyan állhatunk ellene?

Sajnos még él a gonosz, noha tudja, hogy ideje rövid és halálos vereséget szenvedett a Golgotán. Dühében megpróbál annyi áldozatot ejteni, amennyit csak tud. Viszont már legyőzött ellenség! Jézus megszerezte a győzelmet, és Megváltónk vére bennünket is megszabadít. Amikor a II. világháború idején, 1944. június 6-án a szövetségesek végső csapást mértek a náci seregekre, világos volt, hogy Hitler vereséget szenvedett. Mégis az invázió napja és aközött a nap között, amikor a háború ténylegesen véget ért Európában (1945. május 8.), tizenegy hónap telt el, és ez volt az egész háború legvéresebb szakasza. Hasonlóképpen Sátán is tudja, hogy kevés ideje van, és tagadhatatlan vereséget szenvedett a keresztnél. Ezért konokul harcol és igyekszik annyi embert eltiporni, ahányat csak tud. Ebben a megpróbáló időszakban arra hív Isten, hogy legyünk józanok és vigyázzunk, vessük terheinket Jézusra, mert Ő gondot visel rólunk (1Pt 5:7-8).

Miért jó hír az ítélet? Ki a biztos védelmünk az ítéletben? Hogyan prédikálhatunk az ítéletről úgy, hogy félelem helyett reménység ébredjen az emberekben?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 1. negyedév

A Szentlélek és a lelkiség

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: