SZÜKSÉGÜNK VAN AZ IGAZSÁGRA

Jn 16:8 azt mondja, hogy a Szentlélek meggyőzi a világot nemcsak a bűnről, hanem az igazságról is. Más szóval a világ nem tudja, mi is a bűn, de azt sem, hogy mi a valódi igazság.

A megtéretlen ember úgy véli, az éppen elég, ha kívülről jónak látszik. Nem Isten igazságára vágyik, hanem a sajátjáéra, arra az igazságra, ami külsőséges cselekedetekből származik, mint például az Isten törvényének való engedelmesség. A törvény betartása azonban nem tesz igazzá Isten előtt.

Ézs 64:6 versében a próféta a szennyes ruha képével jellemzi népének minden önigazoló cselekedetét. A vallási szempontból legkegyesebb cselekedet is, ami a saját szemünkben igaznak tűnik, gyakorlatilag éppen az ellenkezője: az igazság hiánya.

Jézus igazsága azonban mindenkinek elég. Teljességgel eleget tesz Isten törvénye minden kívánalmának, és csakis a Jézus Krisztusba vetett hit által igényelhetjük.

Hogyan kapcsolódik igazságunk Krisztus élő szolgálatához, amit a mennyei Atya előtt végez? Mit mondanak erről Róm 5:10 és Zsid 4:15-16 versei?

Tökéletes életével Jézus betöltötte a törvény által megkövetelt igazságot. Értünk halt meg. Elutasították, akik halálra adták itt a földön, mennyei Atyja azonban boldogan fogadta a mennyben. Amikor feltámasztotta, az Atya Isten jóváhagyó pecsétjét helyezte Jézus életére és megváltói munkájára. Most Jézus a mennyben van, hogy közbenjárjon értünk (Zsid 4:15-16). Nekünk tulajdonítja halálának érdemeit, mert bennünk nincs meg az üdvösséghez kellő igazság.

Azért élhetünk, mert Ő bennünk él. „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem” (Gal 2:20). Ha Krisztus él bennünk, akkor Lélekben járunk (Róm 8:4), és a Lélek ereje által kapjuk az új, lelki életet (vö. Gal 3:2-5; 5:16, 18).

Tapasztaltuk már, valójában mennyire szennyes minden saját kísérletünk, amit az igazság elnyerése érdekében teszünk? Mit tanít ez Krisztus igazságáról?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 1. negyedév

A Szentlélek és a lelkiség

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: