KÁROMLÁS A SZENTLÉLEK ELLEN

Olvassuk el Mk 3:28-29, Lk 12:10 és Mt 12:31 verseit! Ha Isten minden bűnt és káromlást megbocsát, mi az, amit mégsem bocsát meg?

Talán egyetlen bűn sem okozott a keresztények körében nagyobb bizonytalanságot és félelmet, és nincs más, amit annyira félreértenének, mint a Szentlélek elleni káromlás fogalmát. Egyesek úgy gondolják, hogy Jézus néhány konkrét bűnre gondolt, amelyek különösen súlyosak. Jobban tesszük azonban, ha emlékeztetjük magunkat: Isten szemében minden bűn utálatos, jóllehet némelyik véteknek drasztikusabb következménye van, mint a többinek. Mire utalt Jézus, amikor a megbocsáthatatlan bűnről beszélt? Valójában egyik igevers sem állítja, hogy ezt a bűnt nem lehet megbocsátani. Inkább arról van szó, hogy aki ezt elköveti, nem fog megbocsátást nyerni. Emlékezzünk: a Szentlélek feladata bűntudatra ébreszteni a bűnösöket és vágyat kelteni bennünk arra, hogy elfogadjuk Jézust, mert egyedül Ő bocsáthatja meg a bűnt. Ezek szerint a Szentlélek elleni káromlás Jézus megváltói munkájának tudatos, szándékos és kitartó elutasítása. Ez olyankor történik meg, amikor valaki akarattal, konokul ellenáll a Szentlélek bizonyságtételének, aki Krisztusról, a megváltásról és a kegyelemről akarja meggyőzni. Jézus nem arra utal itt, hogy valaki kiejt a száján néhány káromkodást. A Szentlélek elleni káromlást az követi el, aki kitart hitetlensége mellett és nyíltan ellenszegül Jézusnak. A Szentlélek káromlása nem egy egyszeri epizód, hanem az élet határozott iránya. „Ahelyett, hogy elfogadták volna a számukra felkínált bizonyosságot, ahelyett, hogy felismerték volna Krisztus munkájában a menny ajándékát, ők inkább gonosz céljaikhoz ragaszkodtak és kijelentették: Jézus a gonosz által végzi csodálatos munkáját. Ez volt a Szentlélek elleni bűn” (Ellen G. White: Loma Linda Messages. [Üzenetek Loma Lindáról] 156. o.).

Amikor az emberi szív eltökélten kitart az Istennel szembeni makacs ellenállásban, tudatosan megtagadja Jézustól mindazt, ami Őt megilleti, akkor a szív megkeményedik és már nem képes felismerni a Szentlélek bizonyságtételének igazságát Isten megváltó áldozatát illetően. Ez a bűn nem azért van túl a megbocsátás lehetőségén, mintha Isten gyenge volna vagy nem akarna megbocsátani, hanem azért, mert az ember már nem képes felismerni bűnét. Így nem is fogadja el a megbocsátást Jézus által. Ennek a hozzáállásnak persze örökre szóló következményei vannak.

Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy bármit is valljunk magunkról, nem szegülünk szembe nyíltan Istennel, visszautasítva Szentlelkét (lásd pl. 1Jn 5:3; Róm 8:14)?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 1. negyedév

A Szentlélek és a lelkiség

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: