KIOLTANI A SZENTLELKET

Hogyan oltja ki az ember a Szentlelket? Mit mondhatunk erről 1Thessz 5:19-21 alapján?

Az „eloltás” kifejezés a tűz képét idézi fel. Ugyanez a görög szó szerepel 1Thessz 5:19 és Ef 6:16 verseiben is, arra utalva, hogy bizonyos szempontból a Szentlélek a tűzhöz hasonlít, amit ki lehet oltani. Ne feledjük: a Szentlélek két jelentős dolgot tesz értünk: tudatára ébreszt bűneinknek és hatalmat ad azok legyőzésére. Mindkettő a megszentelődéssel kapcsolatos.

A Szentlélek Isten Igéjén keresztül mond el nekünk mindent, amit tudnunk kell a szent életről, és bennünk lakó hatalma által képessé is tesz arra, hogy ismereteink alapján megváltoztassuk az életünket. A Lélek kioltását például úgy kerülhetjük el, ha megfogadjuk Pál tanácsát: „A prófétálást meg ne vessétek” (1Thessz 5:20)! Pál arra inti a thesszalonikai hívőket, hogy ne vessék meg a prófétai kijelentéseket, ugyanakkor figyelmezteti őket: mindent vizsgáljanak meg (1Thessz 5:21). Nyitottnak kell lennünk a Lélek vezetésére a közösségi életünkben és nem szabad kioltanunk a Lélek munkáját, ugyanakkor helyes ítélőképességre is szükségünk van, mert hamis tanítások és hamis próféták is támadnak az egyházban.

Nem minden lélek nemes, nem minden Istentől való. Isten Igéje azonban, amit a Szentlélek ihletett, lámpás a lábunknak, biztos fény az utunkon (Zsolt 119:105). Az Ige mércéjével tudjuk megvizsgálni az új prófétai kijelentéseket is. A bibliai időkben a lámpásban volt egy égő kanóc, ami fényt vetett az ember lába elé az éj sötétjében. A Biblia azt mondja, hogy járjunk Lélekben (Gal 5:25). Ez úgy valósítható meg, ha alárendeljük magunkat Isten Igéje tanításainak és engedelmeskedünk a Szentlélek késztetetéseinek, amikor bemutatja, hogyan éljünk. Vannak, akik bár hiszik, hogy a Biblia Isten Szava, magyarázatukkal megfosztják az Igét valódi tekintélyétől. Ám ezzel azt is megakadályozzák, hogy ereje hasson az életükre. Amikor tiszteletlenül lebecsüljük Isten Igéjét vagy nem akarjuk magunkra alkalmazni tanításait, kioltjuk ezt a lámpást, amit pedig azért adott Isten, hogy vezessen az utunkon és a jó cselekedetekre indítsa lelkiismeretünket.

Olvassuk el 1Thessz 4:7-8 verseit! Mit jelent az, hogy „szentségre hívott el minket az Isten”? Életünk mely területével kapcsolatban kell megkérdeznünk, hogy valóban „szentségben” járunk-e?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 1. negyedév

A Szentlélek és a lelkiség

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: