A Szentlelket meg lehet szomorítani, és ez arról árulkodik, hogy Isten nem közönyös irántunk, sem azzal szemben, amit teszünk. Istenre igenis hatással vannak döntéseink és életmódunk.

Olvassuk el Ef 4:25–5:2 szakaszát! Mit mond itt az Ige, és mennyiben más az életünk, ha követjük ezeket a bibliai parancsokat?

Ha pozitívan akarunk fogalmazni, így mondhatjuk: megörvendeztetjük a Szentlelket, amikor szeretetben szóljuk az igazságot; amikor gyűlöljük a bűnt, de haragunkban nem vétkezünk; amikor kétkezi munkát végzünk és munkánk gyümölcsét arra használjuk, hogy segítsük a szűkölködőket; amikor építő módon beszélünk és kegyelmet közvetítünk mindazok felé, akik hallják szavainkat; amikor kedvesek, szelídek és megbocsátóak vagyunk. Amikor állítjuk, hogy keresztények vagyunk, mégis úgy élünk, mintha Krisztus nem jött volna le a földre, és életünkre nincs hatással az Ő vezetése és szeretete, akkor megszomorítjuk a Szentlelket. Amikor azt valljuk, hogy hiszünk az Igazságban, de tetteink és viselkedésünk ennek a hitvallásnak ellentmondanak, megszomorítjuk a Szentlelket. Az erkölcsi becsületesség hiánya szintén megszomorítja a Lelket. Missziós erőfeszítéseinket nem szabad elválasztani attól, hogy etikai szempontból milyen a magatartásunk. Ha úgy élünk, hogy mások látják: valóban az Ő gyermekei vagyunk és Jézust tükrözzük vissza, megörvendeztetjük Istent.

Milyen közösségi vetülete van annak, ha Lélekben járunk (Ef 4:3-4, 15-16, 32)? A Lélekkel teljes élet miként nyilvánul meg a másokkal való közösség terén?

Érdekes, hogy Efezus 4. fejezetében is fellelhető egy kifejezetten közösségi szempont. Az egység gondolatát többször is említi ez a szakasz. Pál fontosnak mondja, hogy tartsuk fenn a Lélek egységét, mert Isten életét éljük, vagyis lényegében egymásért élünk (Ef 4:32). Azzal is bizonyíthatjuk, hogy nem akarjuk megszomorítani a Szentlelket (1Kor 3:16-17), ha tudatosan figyelünk arra, miként bánunk egymással a gyülekezetben, „igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében” (Ef 4:3). Valóban számít Istennek, miként bánunk egymással a gyülekezetben, az egyházban, ami a Szentlélek temploma (1Kor 3:16-17). Isten Lelke számára is rendkívül fontos, hogy milyen nagyra becsüljük Krisztus testében egymást, a „test tagjait”.

Nagyszerű, ha ismerjük az igazságot, a hármas angyali üzenetet (Jel 14:6-12), de tegyük fel magunknak a kérdést: „Hogyan bánok a többiekkel, különösen azokkal, akik rám szorulnak vagy akik nem tehetnek értem semmit, mert nincs mit adniuk cserébe?”