TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Nekünk is az apostolokéhoz hasonló munkát kell végeznünk! Ahelyett, hogy valami különleges alkalomra várnánk, használjuk inkább a jelen lehetőségeit bölcsen arra, hogy a lélekmentés munkáját végezzük! Ne merítsük ki elménk erejét az idővel kapcsolatos spekulációkkal, mert azok az Úr kezében vannak, és Ő nem tárta fel azokat az emberek előtt! A Szentlélek irányítása alá kell helyeznünk életünket! Végezzük el jelenlegi kötelességeinket, adjuk az élet kenyerét – melyet emberi elgondolások nem fertőztek – az igazságra éhező lelkeknek” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó, 178. o.)!

„Minden egyén a befolyás középpontjába törekszik helyezni magát, és amíg Isten nem tesz valamit népéért, azok nem fogják meglátni, hogy a lélek egyedüli biztonsága az Istennek való alávetettség. Akkor Isten átalakító kegyelme az emberi szíven eddig nem ismert egységhez fog vezetni, mert akik hasonlóvá váltak Krisztushoz, összhangban lesznek egymással. A Szentlélek egységet teremt” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 3. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó, 20. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Mit ért Ellen G. White ezen a kijelentésen: „Minden egyén a befolyás középpontjába törekszik helyezni magát”? Miért mondhatjuk, hogy ez mindegyikünknek természetes hajlama? Hogyan harcolhatunk ez ellen egyéni életünkben (lásd Fil 2:3-4)?

2) Egyesek úgy érvelnek, hogy ami valóban egyesít bennünket, az a szolgálat, nem pedig a tantétel. Sőt, azt mondják, a tantételek inkább megosztják az embereket, ezért nem szabad azokat előtérbe helyezni. Viszont miért nem lehet egység a misszióban és a szolgálatban, ha a tantételeket illetően megosztottság van? A közös hit miért jelent hathatós tényezőt az egységes és hatékony misszióban?

3) Ugyanakkor mennyi tere van a teológiai véleménykülönbségeknek? Kevesen vannak, akik minden részletében pontosan egyformán értelmezik az igazságot. Hogyan lehetünk egységesek az egyházban, miközben vannak közöttünk kisebb nézetkülönbségek? A helyi gyülekezetben miként kezelik a tagok az értelmezésbeli különbségeket, ugyanakkor miként ápolják az egységet?

4) Hogyan lehet a Biblia egységet teremtő eszköz? Milyen lelkület szükséges Isten Igéjének tanulmányozásához, hogy egyházként egységesek tudjunk maradni a misszióban és a hitben?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 1. negyedév

A Szentlélek és a lelkiség

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: