„Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Istene és Atyja mindeneknek, aki mindenek felett van, mindent áthat, és mindenben jelen van” (Ef 4:5-6). Mit mond itt Pál az egységről és annak eredetéről?

A hitben és a tantételekben való egység csakis az Isten Szava iránti hűségben valósulhat meg. Minden hívővel lelki közösséget alkot az Úr, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Egyazon újjászületés, amit a Szentlélek idéz elő és egyazon engedelmesség, amire a Szentlélek tesz alkalmassá, a hit és gyakorlat olyasféle egységéhez vezet, ami felülír minden emberi és kulturális különbözőséget. Isten arra hív el, hogy engedelmeskedjünk Igéjének, és minden tőlünk telhetőt megtegyünk a békességért (Róm 12:18), végeredményben azonban nem vagyunk képesek teológiai egységet létrehozni vagy akár egy akaratra jutni az egyház testében. Azért van ez így, mert az egység nem vívmány, amit emberi erőfeszítéssel el lehet érni, hanem a Szentlélek ajándéka. A Lélek a hívőkben egyénileg, az egyházban pedig közösségileg munkálkodik. Ennek az egységnek Isten Igéje adja a teológiai alapot. Bármilyen hivatkozás a Szentlélekre az írott Ige nélkül gyanús tantételekhez és gyakorlatokhoz vezet. Ugyanakkor, ha a Szentlélek nélkül olvassuk és alkalmazzuk az írott Igét, az száraz és sivár lesz, mivel csak egy Úr van és egy hit, ami egy keresztséghez vezet. Gyülekezetünkben és az egyházban csak akkor fogunk valódi egységet tapasztalni, ha örömmel és hűségesen ragaszkodunk Isten Igéjéhez. És azt is elmondhatjuk, hogy ha nincs egység a hitben és a tantételekben, nem lesz egység a misszióban sem.

„Egy Urunk, egy hitünk és egy keresztségünk van. Krisztus evangéliumának el kell jutnia minden társadalmi réteghez, minden nemzethez, minden nyelvhez és néphez. Az evangélium befolyásának kell egy nagy testvéri közösséggé kovácsolni bennünket. Csak egy Példaképünk van, akinek a jelleméhez kell igazodnunk, és akkor mindnyájan átalakulunk Krisztus képmására; teljes összhangban leszünk egymással; a nemzetiségek is összeolvadnak Jézus Krisztusban; egy akaraton és egy véleményen leszünk, gondolataink ugyanarra irányulnak, és együtt dicsőítjük Istent” (Ellen G. White: Our High Calling. [Magasztos elhívásunk] 171. o.).

Gondoljuk át Ellen G. White fenti kijelentését! Majd anélkül, hogy rögtön mások személye vagy magatartása miatt kezdenénk bosszankodni, csakis magunknak tegyük fel a kérdést: Én mit tehetek azért, hogy elősegítsem ennek a csodálatos célnak, az egységnek a létrejöttét?