Olvassuk el Zsolt 15:1-2, Ef 4:22-24 és 2Tim 2:21 verseit! Mit árulnak el ezek a szakaszok a szentségről?

A szentség annak az előfeltétele, hogy élvezni tudjuk az Istennel való közösség örömét; valamint előfeltétele annak is, hogy hasznosak lehessünk Isten művében. Tudjuk, mennyire igaz a mondás: „Vess tetteket, arass szokást; vess szokást, arass jellemet!” Ehhez még hozzáfűzhetjük: „A jellem pedig meghatározza örök sorsunkat.”

Az egyetlen dolog, amit a mennybe magunkkal vihetünk, a jellemünk. Az új szokások és az új jellem kialakítása azonban nem saját erőnkből történő önmegszentelés. A szokásformálás az az út, amelyen a Lélek a szentség felé vezet. A szokások igen fontosak keresztényi életünkben, különösen amelyek a bibliai erényekkel kapcsolatosan alakulnak ki, mint a türelem, a szeretet, a hűség, a szívesség, a jóság, a szelídség és az önuralom. Amikor a Szentlélek betölti szívünket, Istenért fogunk munkálkodni. Azt azonban gyakran elfelejtjük, hogy Isten az, aki megszentel, és aki elvégzi a jó munkát, amit elkezdett bennünk (Fil 1:6). Néha annyira buzgón próbálunk jó dolgokat tenni Istenért, hogy elfeledkezünk az imában neki szánt időről. Amikor túl elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy imádkozzunk, valójában túl elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy keresztények legyünk. Talán az ismereteink és a sikereink annyira magabiztossá és önhitté tettek, hogy magától értetődőnek vesszük tudásunkat, nagyszerű programjainkat. Közben azonban elfelejtjük, hogy Krisztus és a Szentlélek nélkül semmit sem tudunk elérni. A lázas tevékenység nem szentség. Lesznek emberek, akik úgy gondolják, hogy nagyszerű dolgokat tettek az Úrért, holott valójában egyáltalán nem követték Őt. „Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem tettünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor azt mondom nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők” (Mt 7:22-23, ÚRK)! Nagy különbség van aközött, amikor valakit elhív az Isten, és aközött hogy az ember akar valami nagyszerűt tenni érte. Ha nem csendesedünk el, mert hallani akarjuk Isten hívását, akkor az a veszély fenyeget, hogy a saját fejünk után megyünk vagy a saját terveink szerint cselekszünk. Munkánkat azonban így nem kíséri erő, hatalom, békesség vagy tartós áldás, mert nem isteni elhívásból ered. Egyéni életünk szentsége szempontjából arra van a legnagyobb szükségünk, hogy minőségi időt töltsünk Istennel, amikor meghalljuk hangját és új erőt nyerünk Igéjéből, miközben a Szentlélek vezet. Ez ad munkánknak különleges hitelességet és meggyőző erőt.