A SZENTLÉLEK SZEMÉLYÉNEK SZEMPONTJAI – 2. RÉSZ

A Szentlélek megértése közben kihívást jelent az, hogy az Atya Istent el tudjuk képzelni valamilyen megfogható módon. Jézusról is sokunkban él egy meghatározott kép, mert az evangéliumok írnak róla. Felvette az emberi természetet, emberi alakban jelent meg.

A Szentlelket azonban egészen másképpen mutatja be az Írás. Megfoghatatlannak tűnik, és sokkal nehezebb elképzelni, mint az Atyát és a Fiút.

Innen ered az a következtetés, miszerint a Szentlélek csak személytelen erő volna. Ám ahogy az eddigiekben láttuk, ez a gondolat nem állja meg a helyét a Szentlélek természetével kapcsolatban. Tény, hogy sok olyan kijelentés van a Bibliában, ami egyszerűen értelmetlen lenne, ha a Szentlélek csak személytelen erő vagy (isteni) hatalom lenne.

Tanulmányozzuk az alábbi szakaszokat, és figyeljük meg, értelmezhetőek-e, ha a Szentlélek neve helyett személytelen „erőt” mondanánk? Miért jelenthetjük ki, hogy ezeknek az igeverseknek csak akkor van értelme, ha a Szentlélek valóságos Személy?

Róm 15:13

1Kor 2:4

„Mert tetszett a Szentléleknek és nekünk” (ApCsel 15:28) – ez a kijelentés abszurdnak tűnne, ha a Szentlélek csak egy erő vagy személytelen befolyás lenne. Az idézett tagmondat inkább egy személyes lényre utal, amint az Atya és a Fiú is önálló személyek.

Továbbá, hogyan mondhatjuk, hogy a hívők „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” keresztelkednek meg (Mt 28:19), ha az első két említett név két személyt takar, a harmadik viszont nem? Ennek nem lenne sok értelme. Inkább azt mondhatjuk, hogy mindhárom említett személy része egyazon névnek, amiben megkeresztelkedünk. Tehát a Szentlelket ez a szakasz úgy mutatja be, mint aki egy szinten van az Atya Istennel és a Fiú Istennel.

Ellen G. White szemléletesen fogalmaz: „három élő személy van a mennyei hármasságban: az Atya, a Fiú és a Szentlélek” (Ellen G. White: Evangelism. 615. o.). White világosan magyarázza azt is, hogy a Szentlélek valóságos személy.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 1. negyedév

A Szentlélek és a lelkiség

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: