A SZENTLÉLEK ÉS AZ IGE

A Szentlélek, aki kinyilatkoztatta és ihlette a Bibliát, hogy üzenete eljusson az emberekhez, sohasem fog Isten Szavával ellentétesen vezetni.

Olvassuk el Jn 5:39, 46-47 és Jn 7:38 verseit! Milyen tekintélyre utal Jézus ezekben az igeversekben? Hogyan erősíti meg a Biblia azt, hogy Jézus a Messiás?

Sokan állítják, hogy különleges „kinyilatkoztatásokat” és utasításokat kaptak a Szentlélektől, amelyek szöges ellentétben állnak a Biblia tiszta üzenetével. Az ő szemükben a Szentléleknek nagyobb a tekintélye, mint Isten Igéjének. Amikor Isten ihletett Szavát semmibe vesszük és tiszta üzenetét megkerüljük, veszélyes területen járunk, és már nem követjük Isten Lelkének vezetését. A Biblia az egyetlen lelki védőpajzsunk. Egyedül a Szentírás hitünk és gyakorlatunk megbízható mércéje.

„A Szentlélek a Szentírás útján szól az elménkhez, és az igazság bélyegét nyomja rá a szívünkre. Így tárja fel a tévedésünket és űzi ki azt a lelkünkből. Krisztus az igazság Lelkével, aki az Isten szava által munkálkodik, von bennünket, az Ő választott népét, oltalma alá” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2010, Advent Kiadó, 577. o.).

„Isten nem a Biblia helyettesítésére adta – és nem is adhatja – Lelkét, hiszen a Szentírás világosan kijelenti, hogy Isten Igéje minden tanítás és ismeret próbája” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház, 11. o.).

Isten soha nem az Ige helyettesítésére adta a Szentlelket. Ellenkezőleg: Ő mindig a Bibliával összhangban és azon keresztül cselekszik, ezáltal teszi a Bibliát a hiteles, biblikus lelkiség egyetlen mércéjévé. Biztosak lehetünk abban, hogy amikor valaki Isten Igéjével ellentétes dolgokat állít, nem az igazságot szólja. Emberként nem tudjuk megítélni a szívet vagy annak indítékait. Kizárólag a teológiát tudjuk megítélni, annak pedig egyetlen mércéje az Isten Igéje.

Említsünk néhány példát arra, hogy milyen tanításokat próbálnak emberek terjeszteni az egyházban, amelyek egyértelműen ellentétesek Isten Igéjével? Hogyan kell viszonyulnunk 1) az emberekhez, akik hirdetik ezeket a tévtanításokat; 2) valamint magukhoz a tévedésekhez?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 1. negyedév

A Szentlélek és a lelkiség

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: