SZERETNI A SZERETHETETLENT

Természetes a vonzódásunk a szép, szeretetteli, jó emberekhez. Az érett szeretet azonban tudja azt is, hogyan szerethetjük a szerethetetleneket, akik úgy tűnik, képtelenek viszonozni szeretetünket. Az ilyen szeretet mennyei szeretet.

Nem nehéz szeretni azokat, akik ragyognak – a világ gyémántjai. A szeretet igazi próbája az, ha azokat is szeretjük, akik olyanok, akár a szén – a csiszolatlan gyémántok, akik bepiszkolhatnak bennünket. De ha ennek ellenére szeretjük őket, szeretetünk nyomása alatt ők is gyémánttá válnak!

SZERESSÉTEK ELLENSÉGEITEKET!

Isten megterheli szívünk befogadóképességét, amikor azt mondja, hogy szeressük ellenségeinket. Ha szeretjük őket, azzal bizonyítjuk, hogy Istenhez tartozunk, hiszen Ő mindenkit szeret, bármit is tettek.

EGY SZERETŐ BARÁT

Barátom, oly sokat adtál nekem! Füled, mely meghallgatott, hangod, mely megnyugtatott, kezed, mely segített, ölelést, mely meggyógyított, mosolyt, mely felvidított. Köszönöm, hogy szerető barátom vagy!

2017. 1. negyedév

A Szentlélek és a lelkiség

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: