NEM CSAK TÖVIS ÉS BOGÁNCS

Mint mindannyian tudjuk, némelyek talán túlságosan is jól: az élet nehéz. Már az Édenben, közvetlenül a bűneset után kaphattunk némi ízelítőt abból, hogy mennyire nehéz is lesz. Ekkor közölte az Úr az első emberpárral, hogy többek között milyen következménye lesz a törvényszegésüknek (1Móz 3:16-24). Ez persze csak néhány utalás volt. Hiszen ha csak annyi lenne a nehézség az életünkben, hogy a föld „tövist és bogáncsot” (1Móz 3:18, RÚF) hajtana, akkor az ember élete gyökeresen más lenne, mint most. Körülnézve nem látunk mást, csak szenvedést, betegséget, nyomort, háborút, bűnözést, depressziót, környezetszennyezést és igazságtalanságot. Hérodotosz, ókori történész írt egy kultúráról, amelyben az emberek gyászoltak – igen, gyászoltak, amikor megszületett egy kisbaba, mert tudták, hogy felnőttként elkerülhetetlen fájdalom és szenvedés vár rá. Morbidnak tűnő gondolat, de ki tudná megcáfolni a logikáját? Jób könyvének van viszont egy üzenete az ember helyzetére vonatkozóan. Jóbot tekinthetjük az egész emberiség szimbólumának, abban az értelemben, hogy mindannyian szenvedünk, ráadásul gyakran az általunk elkövetett bűnökhöz képest teljesen igazságtalannak, nem arányosnak tűnő módon. Nem volt igazságos Jób szenvedése, mint ahogy a miénk sem az. Mindeközben Jób könyve csak annyit tud mondani, hogy van Isten, Isten mindenről tud, és megígéri, hogy nem lesz minden hiábavaló. Szekuláris írók, ateista írók küzdenek, hogy el tudják fogadni az örökre a halálban végződő élet értelmetlenségét. Küzdenek, küszködnek, hogy válaszokat találjanak, de semmire nem jutnak, azért mert ez az élet önmagában semmivel nem kecsegtethet. A „nihilizmus” ateista filozófia, a latin nihil szóból ered, ami azt jelenti, hogy „semmi”. A nihilizmus tanítása szerint semmi jelentősége nincs a világnak, mint ahogy benne a saját életünknek sem. Jób könyve viszont egy transzcendens (érzékelésen felüli) valóságba mutat, túl a nihilen, amivel halandó életünk fenyeget. Istenre mutat és a létezésnek olyan birodalmára, amelyben reményt találhatunk. Megtudjuk belőle, hogy nem légüres térben, mindentől függetlenül történik az, ami velünk megesik, mert van Isten, aki tud mindenről, ami bekövetkezik, és ígéri, hogy egy nap majd mindent helyre tesz. Még ha Jób könyve nem is adja meg minden nagy kérdésre a választ, akkor sem hagyja, hogy üres kézzel távozzunk, csak életünk hamuját tartva a markunkban (lásd 1Móz 3:19; Jób 2:8). Ellenkezőleg! A legnagyobb reményt nyújtja, a reményt, hogy van valami azon túl is, amit most érzékeinkkel felfoghatunk.

Mely bibliaszövegek erősítik meg konkrétan azt a reményt, hogy van valami, ami messze felülmúl mindent, amit a világ adhat? (Lásd például Zsid 11:10; Jel 21:2!)


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 4. negyedév

Jób könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: