Az emberi gondolkodás továbbra is értetlenül áll a gonoszság kérdése előtt. Noha egyes filozófusok, sőt bizonyos vallási rajongók tagadták is a gonosz, a rossz létét vagy azt gondolják, hogy legalábbis el kellene hagynunk ezt a kifejezést, a legtöbb ember ezzel nem értene egyet. A gonoszság nagyon is valóságos, része ennek a világnak. Elvitatkozgathatunk arról, hogy valójában mi számít rossznak és mi nem, a legtöbben (az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának egyik bírája által, más összefüggésben mondott szavait átfogalmazva) így mondanák: „felismerjük, ha látjuk.” A rosszat általában két fő kategória valamelyikébe soroljuk: természeti és erkölcsi. A természet világában olyasmi tartozik ide, mint a természeti katasztrófák, amikor földrengések, áradások vagy járványok okoznak szenvedést. Az erkölcsi gonoszság más emberek szándékos tetteiben mutatkozik meg, mint például a gyilkosság vagy a rablás. Különféle, ősi és modern feltételezésekkel próbáltak már magyarázatot adni a rossz létezésére. Hetednapi adventistaként hisszük, hogy a gonoszság egy teremtmény, Sátán bukásával kezdődött. A materialista filozófiai spekulációk által megtámogatott általános kultúra ma elutasítja Sátán létezését. Ezt viszont csak a Szentírás világos szavának elvetésével teheti meg bárki. A Biblia ugyanis valóságos lényként mutatja be Sátánt, aki igyekszik a lehető legtöbb kárt okozni az embereknek.

Ez olyan igazság, amire különösen rámutat Jób könyve.

Olvassuk el Jób 1:1–2:8 szakaszát! Hogyan segít ez a két fejezet megérteni, mi Sátán szerepe a világot annyira elárasztó gonoszságban?

Jób esetében Sátán közvetlenül felelős volt úgy az erkölcsi, mint a természeti bajokért, amelyek sújtották szegény embert. Amit viszont Jób könyvében látunk, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy a rossz minden esete vagy minden szenvedés a démoni erők közvetlen ténykedéséhez lenne köthető. Jób könyvének szereplőihez hasonlóan nekünk is tényként kell elfogadni, hogy egyszerűen nem tudjuk minden rettenetes dolognak az okát, ami bekövetkezik. Sátán neve egyetlen egyszer sem kerül elő a Jób bajaival kapcsolatos beszélgetésben. A szereplők okolták Istent, hibáztatták Jóbot, Sátánt azonban nem. Viszont Jób könyve szükségképpen bemutatja, hogy végeredményben ki a felelős a földi rossz dolgokért.

Mit árulnak el a következő versek Sátán létezésének valóságáról? Mt 4:10; 13:39; Lk 8:12; 13:16; 22:3, 31; ApCsel 5:3; 1Pt 5:8; Jel 12:12. Ami pedig még fontosabb: hogyan hatott Sátán a saját életünkre? Milyen példát mondhatunk erre? Hogyan védekezhetünk ellene?