A SZÍV ÉS A SZEM

Az alábbi szövegek alapján első látásra azt gondolhatnánk, hogy Jób dicsekszik egy kicsit, mintha szentségével, érdemeivel, illendő viselkedésével akarná lenyűgözni az embereket. Csakhogy az efféle magatartást a Biblia elítéli (lásd Máté 23. fejezet). Jób persze nem henceg. Nagyon fontos itt is, hogy ne feledkezzünk meg az összefüggésről: éppen arról győzködik, hogy bizonyára különösen gonosz lehetett a múltja, az élete, ez az oka a szenvedéseinek. Jób mindeközben tudja, hogy ez egyszerűen nem igaz, nem tett olyasmit, amiért megérdemelné azt, ami ránehezedett. Ezért nem sajnálja az időt arra, hogy számba vegye, felsorolja, milyen életet is élt, milyen ember volt.

Mi mindent mond el Jób az életéről a csapások előtti időből? Jób 31:1-23

Figyeljük meg azt is, hogy Jób nem csak a kívülről is látható tetteire utalt. Jób tisztában volt a szent élet mélyebb jelentésével, alaposan értette Isten törvényét és azt, hogy mi jó és mi rossz. Ezt láthatjuk ebből is: „ha szívem a szememet követte” (Jób 31:7, ÚRK). Nyilván tudta, hogy Isten a szívet vizsgálja, mint ahogy a gondolatainkat és a tetteinket is (lásd 2Móz 20:17; 1Sám 16:7; Mt 5:28). Tisztában volt azzal, hogy nemcsak a házasságtörés elkövetése a bűn, hanem az is, ha vágyódik más asszony után. (Ez is erős bizonyíték amellett, hogy az igaz Isten ismerete létezett már akkor is, mielőtt az Úr elhívta Izrael népét szövetséges népéül, tanújául!)

Olvassuk el Jób szavait Jób 31:13-15 verseiben! Mit mondott, és miért olyan fontos ez?

Bámulatra méltó, hogy Jób már abban az időben is mennyire jól értette minden ember alapvető egyenlőségének gondolatát (valójában minden korban jelentős ez a felismerés!). Az ókori világban nem ismerték és nem is gyakorolták az emberi egyenlőség jogait, az egyenlően alkalmazható törvényeket. Emberek különböző csoportjai magukat különbnek, feljebbvalónak gondolták másoknál, és időnként minden tétovázás nélkül megtagadták a legelemibb emberi méltóságot és jogokat is a többiektől. Itt viszont Jób bizonyítja, mennyire tisztán látta az emberi jogok kérdését és azt, hogy ezek is a bennünket megteremtő Istentől erednek. Bizonyos szempontból tehát Jób nemcsak a maga korát előzte meg, hanem a miénket is!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 4. negyedév

Jób könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: