BÖLCSEK BÖLCSESSÉGE

A mi perspektívánkból ma könnyű arra a megállapításra jutni az Isten által feltett kérdések láttán, hogy Jób, aki évezredekkel ezelőtt élt, mennyire keveset érthetett a teremtett világból. Például csak a Krisztus utáni 1500-as években fogták fel az emberek (legalábbis némelyek), hogy a nap azért halad az égen, mert a föld forog a tengelye körül, a nap pályája pedig ellentétes irányú – amit ma a legtöbben természetesnek veszünk.

A modern tudománynak köszönhetően olyan ismeretekkel rendelkezünk a természet világáról, amelyeket a bibliai időkben élők el sem gondolhattak volna. Viszont még a felhalmozott ismeretekkel együtt is csak korlátozott, amit az ember felfoghat a természet világával és annak keletkezésével kapcsolatban.

Olvassuk el, hogy milyen kérdéseket tett fel Isten Jóbnak a könyv 38. és 39. fejezetében! Mennyivel tudnának jobban felelni rájuk az emberek ma?

Vitathatatlan, hogy a tudomány a valóságnak korábban rejtett oldalait tárta fel előttünk. Ám még így is sok mindent tanulhatunk. A tudomány nemhogy megfosztotta volna fenségétől és titokzatos voltától Isten teremtett világát, hanem inkább még lenyűgözőbbnek mutatja be, sokkal mélyebbnek és bonyolultabbnak láttatja, mint amiről a korábbi nemzedékek tudhattak.

„»A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig miénk és a mi fiainké mind örökké« (5Móz 29:29). Hogy Isten miként valósította meg a teremtés művét, azt Ő soha nem nyilatkoztatta ki az embereknek; az emberi tudomány nem tudja kikutatni a Magasságos titkait. Teremtői hatalma éppoly megfoghatatlan, mint létezése” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 83. o.).

Mire figyelmeztetnek viszont a következő igehelyek az emberi tudás korlátaival kapcsolatban? 1Kor 1:18-27; 3:19

Az elmúlt néhány évszázadban felhalmozott hatalmas emberi tudás mellett a teremtés még továbbra is felfoghatatlanul sok csodát és titkot tartogat. Minél többet tudunk meg a teremtett világról, annál bámulatosabbnak és titokzatosabbnak tűnik. Mi minden van a természetben, ami miatt csodáljuk Isten hatalmát?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés

Kapcsolódó bibliai fejezet lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 4. negyedév

Jób könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: