A FORGÓSZÉLBŐL

Mi történik Jób 38:1 verse szerint? Mennyiben változik a kép a többi párbeszédhez képest?

Jób könyvében most hirtelen és váratlanul megjelenik az Úr, először, miután Jób 2:6 versében ez történt: „Az ÚR ezt felelte a Sátánnak: A kezedbe adom, csak az életét kíméld meg” (Jób 2:6, RÚF)!

Semmi nem készítette fel az olvasót Isten azonnali megjelenésére. Jób könyvének 37. fejezete Elihú beszédével végződik, majd pedig a következő, amiről tudunk, hogy „Ekkor így felelt az ÚR Jóbnak a forgószélből” (Jób 38:1, ÚRK). Hirtelen mintha csak Isten lenne és Jób, a többiek pedig mit sem számítanának, legalábbis egyelőre.

A forgószélnek fordított héber szó jelentése: „vihar”. Többször is használatos a Bibliában arra vonatkozóan, amikor Isten megjelent embereknek (lásd Ézs 29:6; Zak 9:14). Illés mennybe ragadtatásával kapcsolatban is előfordul: „Amikor az ÚR föl akarta vinni Illést forgószélben a mennyekbe, elment Illés és Elizeus Gilgálból” (2Kir 2:1, ÚRK).

Ennek a „teofániának” (Isten látható alakban való megjelenése) a fizikai részleteiről ugyan semmit nem tudunk meg, annyi azonban világos, hogy Isten nem „halk és szelíd” hangon (1Kir 19:12) szólt Jóbhoz. Inkább kifejezetten erőteljes módon mutatta meg magát, minden bizonnyal felkeltve Jób figyelmét. Természetesen Isten nem ekkor nyilatkoztatta ki önmagát először bűnös embereknek. A Szentírás újból és újból rámutat, hogy mennyire közel van az emberekhez.

A következő igehelyek szerint mennyire van közel hozzánk Isten? 1Móz 15:1-6; 32:24-32; Jn 1:29

A Biblia azt a nagyszerű, fontos igazságot tanítja, hogy Istenünk nem távolból figyel, mint aki megteremtette a világot, majd magára hagyta. Ellenkezőleg! Szoros kapcsolatot tart velünk. Minden szomorúságunk és bajunk között, bármi is érjen az életben, abban biztosak lehetünk, hogy Isten közel van hozzánk és bízhatunk benne!

Egészen más elméletben elfogadni Isten közelségének a gondolatát, mint tapasztalni. Hogyan tanulhatunk meg közelebb húzódni Istenhez, és reményt, vigaszt találni a vele való kapcsolatunkból?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 4. negyedév

Jób könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: