„ÍMÉ, MEGÖL ENGEM”

A negyedév elején a könyv befejezésénél kezdtük a gondolatmenetet, és láttuk, hogy Jób dolgai végül jóra fordultak. Megfigyeltük, hogy még a rettentő szenvedés idején is Jóbnak volt reménye. Mivel most élünk és ismerjük a könyv, a Biblia végét, mi már tudjuk, hogy Jób sokkal több mindenben reménykedhetett, mint amit akkor képes volt felmérni. Amikor viszont meghaltak a gyerekei, minden java odalett és megromlott az egészsége is, akkor Jób nem tudhatta, hogyan is alakul majd minden, nem volt olyan előnyös helyzetben, mint mi. Csak azt látta, hogy az élete egy csapásra tönkrement. Viszont még akkor is, miközben panaszosan kesergett, azt kívánta, hogy bárcsak meg se született volna vagy születésekor egyenesen a sírba szállt volna, még akkor is a reményét fejezte ki. A reménye pedig Istenben volt, abban az Istenben, akiről azt gondolta, hogy igazságtalanul bánt vele akkor.

Minek a reményét fejezi ki Jób 13:15 verse?

„Még ha meg is ölne, akkor is bízom benne” – fogalmaz egy angol fordítás. A történtek után Jób úgy gondolta, hogy már csak a halála következhet, hiszen ez az utolsó, ami még nem érte, és az is Istentől jöhet. Viszont még ha erre is kerülne sor, Jób az Úrba vetett bizalommal halna meg.

„Folyton emlékezni kell Krisztus kegyelmének gazdagságára. Raktározzuk el a szeretete révén nyert tanulságokat! Legyen a hitünk olyan, mint Jóbé, hogy kijelenthessük: »Még ha meg is ölne, akkor is bízom benne.« Kapaszkodjunk bele mennyei Atyánk ígéreteibe! Emlékezzünk arra, ahogyan a múltban bánt velünk és szolgáival! Hiszen »azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van« (Róm 8:28)” (Ellen G. White cikke, The Advent Review and Sabbath Herald, 1910. okt. 20.).

Pusztán emberi szemszögből nézve Jóbnak nem volt miben reménykedni. Ő viszont nem tisztán emberi nézőpontból közelített! Ha úgy lett volna, mégis miben reménykedhetett volna? Hitét és reménységét éppen Isten miatt, benne bízva tudta kinyilvánítani.

Hogyan tudta Jób megőrizni a hitét mindannak ellenére, ami vele történt? Logikus kérdés lehet. Olvassuk el Jób 1:1 és Jak 2:20-22 verseit! Hogyan segítenek ezek a részek is megtalálni a feleletet erre a kérdésre? Ezek szerint tehát miért olyan fontos megőrizni a hűséget és az engedelmességet a keresztény életünkben (lásd még a 13. tanulmányt)?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 4. negyedév

Jób könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: