MÉG TÖBB VÁDASKODÁS

Mintha az Elifáztól kapott leckéztetés nem lett volna éppen elég rossz Jóbnak, most Bildádtól is ugyanazt hallja, aki hasonlókat mond, mint Elifáz. Sajnos azonban Bildád még Elifáznál is nyersebben és durvábban beszél Jóbbal. Képzeljük csak el, hogy valaki ezzel megy oda egy emberhez, akinek meghaltak a gyerekei: „Ha a te fiaid vétkeztek ellene, úgy az ő gonoszságuk miatt vetette el őket” (Jób 8:4).

A helyzet fonákja viszont az, amint Jób 1:5 verse rávilágít, hogy Jób áldozatokat mutatott be a gyerekei nevében, arra az esetre, ha bűnt követtek volna el. Itt tehát ellentét mutatkozik a kegyelem megértése (amit Jób tettei mutatnak) és Bildád nyitó szavai között, amelyekből árad a durva, büntető törvényeskedés. A helyzeten pedig még csak tovább ront, hogy Bildád azért beszél így, mert védeni próbálja Isten jellemét.

Olvassuk el Jób könyve 8. fejezetét! Mivel érvel Bildád, és mennyi az igazság a szavaiban? Vagyis, félretéve a közvetlen szövegösszefüggést, ha kizárólag a szakaszban megfogalmazott gondolatokra figyelnénk, találnánk-e tévedést a szavaiban, és ha igen, mit?

Ki találhat hibát Bildád szavainak nagy részében? „Mi csak tegnap születtünk, és semmit sem tudunk, életünk csak árnyék a földön” (Jób 8:9, RÚF). Ez nyomós érv, igaz és igazán biblikus (lásd Jak 4:14). Vagy mi nem állná meg a helyét figyelmeztetésében, miszerint az istentelen ember földi, világi dolgokban bízik, ami nem tartósabb, „mint a pókháló” (Jób 8:14)? Ez kifejezetten biblikus gondolat.

Talán az a legnagyobb baj, hogy Isten jellemének csak az egyik vetületét mutatja be Bildád. Ez is arra példa, hogy belecsúszhatunk az árokba az útnak úgy az egyik, mint a másik oldalán is. Csakhogy egyik oldalra sem kellene átesnünk! Előfordulhat, hogy az egyik ember például csak a törvényre és az igazságra, meg az engedelmességre koncentrál, míg a másik a kegyelemre, a megbocsátásra és a helyettes áldozatra összpontosít. Mindkettő túlhangsúlyozása általában oda vezet, hogy torz kép alakul ki Istenről és az igazságról. Itt is hasonló problémát látunk.

Emberként folyamatosan törekednünk kell a törvény és a kegyelem közötti helyes egyensúlyra a teológiai látásunkban és az emberekkel való viszonyunkban egyaránt. Amennyiben az egyik vagy a másik oldalon tévednénk (és mivel emberek vagyunk, ez időnként megesik), melyik oldalra jobb hajlani, és miért, ha mások hibáiról van szó?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés

Kapcsolódó bibliai fejezet lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 4. negyedév

Jób könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: