Mit gondoltak a barátok Jób helyzetéről? Mit tudhatunk meg erről Jób 2:11-13 verseiből?

Amikor ezek a férfiak meghallották, mi történt Jóbbal, „Elhatározták, hogy együtt elmennek hozzᔠ(Jób 2:11, ÚRK), vagyis közösen akarták meglátogatni a barátjukat. A versekből kitűnik, hogy megdöbbentették őket a látottak, és gyászolni kezdtek Jóbbal.

A szöveg szerint egy ideig némán ültek, egy szót sem szóltak. Hiszen mit is mondhat az ember annak, aki olyan helyzetben van, mint Jób? Amikor azonban Jób először kinyitotta a száját, elsorolta panaszait, belőlük is bőven kiszaladt a mondandó.

Olvassuk el Jób 4:1-11 részét! Mi a lényege annak, amit Elifáz mondott Jóbnak?

Egy, a gyászolók vigasztalásával foglalkozó könyvet talán jól el lehetne kezdeni Elifáz bemutatásával. Az első fejezetnek ezt a címet adhatnánk: „Mit ne mondjunk egy gyászolónak”. A barátok nyilvánvalóan együtt éreztek Jóbbal, de a részvétük csak egy darabig tartott. Elifáz számára a teológiai tisztaság sokkal fontosabb volt, mint a legelemibb vigasztalás. Nehéz elképzelni, hogy valaki odamegy egy emberhez, aki annyit szenvedett, mint Jób, és tulajdonképpen ezt mondja neki: Bizonyára megérdemelted, hiszen Isten igazságos, és így csak a gonoszok szenvednek.

Még ha magában úgy is gondolta, hogy ez a helyzet Jóbbal, ugyan mit használt azzal, hogy a fejéhez vágta? Tegyük fel, hogy egy illető a sebességhatárt átlépve, balesetben elveszítette az egész családját. El tudjuk gondolni, hogy valaki azon nyomban odamegy hozzá, amikor olyan nagy a fájdalma és gyorsan közli vele: Ez Isten büntetése a száguldozásod miatt! Elifáz beszédével nemcsak a megkérdőjelezhető teológiai okfejtés a baj, hanem az még sokkal rosszabb, hogy milyen érzéketlenül viszonyul Jóbhoz, mindahhoz, amin keresztülment.

Idézz fel egy esetet, amikor veszteséged, fájdalmad idején vigasztaltak! Mit mondtak? Hogyan beszéltek? Mit tanultál abból az esetből, ami segíthet, ha neked kell valaki mást erősítened?