Képzeljük el a következő jelenetet: két ember kesereg mindenki közös sorsán, ami nem más, mint a halál. Nem számít, milyen jó volt az életük, mit értek el, az egész a sírban végződik.

„Igen! – panaszolja Matuzsálem a barátjának. – Mennyit élünk? 800 vagy 900 évet, utána elmegyünk. Mi az a 800-900 év az örökkévalósághoz képest?” (Lásd 1Mózes 5. fejezet!)

Persze nehéz ma elgondolnunk, hogy milyen lehetett több száz évig élni (Matuzsálem 187 éves volt, amikor a fia, Lámek megszületett, és utána még 782 évig élt), de az özönvíz előtti embereknek is szembe kellett nézni a halál valóságával, és bizonyára ők is keseregtek az élet rövidsége miatt.

Olvassuk el Jób 7:1-11 verseit! Miről panaszkodik itt Jób? Lásd még Zsolt 39:6, 12; Jak 4:14!

Az előzőekben azt láttuk, hogy Jób vágyik a halállal érkező megnyugvásra és felszabadulásra. Most pedig azon siránkozik, hogy milyen hamar elszáll az élet. Alapjában véve arról beszél, hogy az élet nehéz, fáradsággal és fájdalommal teljes, azután meghalunk. Megfejthetetlen talány, amivel gyakran találkozunk: panaszkodunk, hogy milyen mulandó, milyen gyorsan elillan az élet, még akkor is, ha az élet különösen szomorú és nyomorúságos. Egy hetednapi adventista nő írt egy cikket a depresszióval, sőt az öngyilkosság gondolatával vívott küzdelméről. Így fogalmazott: „Az egészben az volt a legrosszabb, hogy adventista vagyok, és olyan életmódot követek, ami bizonyítottan segít ťhat évvel továbbŤ élni.” Egyáltalán nem látta értelmét. Természetesen a fájdalom és szomorúság idején annyi minden értelmetlennek tűnik az ember előtt. Fájdalmaink között néha az értelem és a racionalitás félretolódik, és csak a saját sebeinket, félelmünket ismerjük, nem látunk reményt. Még Jób is, aki valóban többet tudott (Jób 19:25), kétségbeesésében és reménytelenségében így kiáltott: „Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehelet, és az én szemem nem lát többé jót” (Jób 7:7). Jób, aki számára akkor közelebbinek tűnt a halál, mint valaha, továbbra is azon kesergett, hogy milyen rövid az élet, pedig éppen nyomorultul érezte magát.

Hogyan segít megfelelő szemszögből tekinteni az élet rövidségének egész kérdésére, ha helyesen értjük a bűneset, a halál jelentőségét, majd pedig a feltámadás ígéretét?