Jób 1:22 így szól: „Mindezekben nem vétkezék Jób, és Isten ellen semmi illetlent nem cselekedék.” Jób 2:10 versében pedig ez áll: „Mindezekben sem vétkezék Jób az ő ajkaival.” A támadások ellenére Jób mindkét esetben hűséges maradt az Úrhoz. Mind a két igehely kiemeli, hogy Jób nem vétkezett sem tettel, sem szóval.

Természetesen nem állítja a szöveg, hogy Jób ne lett volna bűnös. Ilyet nem is olvashatunk, hiszen a Biblia tanítása szerint minden ember bűnös. „Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje” (1Jn 1:10, RÚF).

Attól még nem lesz bűntelen az ember, ha „feddhetetlen, igaz, istenfélő… és bűngyűlölő” (Jób 1:1). Mint mindenki más, Jób is bűnben született, neki is szüksége volt a Megváltóra.

Viszont hűséges maradt az Úrhoz mindannak ellenére, ami rászakadt. Ebben az értelemben Jóbot szimbólumnak tekinthetjük a maga módján, Jézus egy halvány példájának (lásd a 14. tanulmányt), mert a rettenetes megpróbáltatások és kísértések között sem adta fel, nem esett bűnbe, és ezzel cáfolta Sátán Isten elleni vádjait. Krisztus tette azonban természetesen összehasonlíthatatlanul hatalmasabb, jelentősebb volt Jóbénál, mint ahogy tettének következményei is azok voltak. Ezzel együtt felismerhető az egyszerű párhuzam.

Hogyan tükrözi Jób tapasztalata azt, ami Mt 4:1-11 szakaszában történt?

Az ember Jézus rettenetes körülmények között, ráadásul az étel hiánya miatt legyengült testben, a „bűn testének hasonlatosságában” (Róm 8:3) nem tette meg azt, amire az ördög rá akarta venni, de Jób sem engedett a kísértőnek. És éppen úgy, ahogy Sátán eltűnt a színről, miután Jób hűséges maradt, a Szentírás szerint azt követően, hogy Jézus ellenállt Sátán utolsó próbálkozásának is, „elhagyta őt az ördög” (Mt 4:11, ÚRK; lásd még Jak 4:7).

Persze amit Jézus a pusztában kiállt, az még csak a kezdet volt. Számára az igazi megpróbáltatás a kereszt eseményeivel jött el. Azonban ott is, mindhalálig hűséges maradt, annak ellenére, amit Sátán rázúdított (sokkal borzasztóbbat, mint amit Jób elszenvedett).

Krisztus mindhalálig tartó engedelmessége minek a reményével tölt el (Fil 2:5-8)? Tehát hogyan éljünk, miként válaszoljunk engedelmességére?