„BŐRT A BŐRÉRT”: A HARC FOLYTATÓDIK

Jób 2:1-3 szinte megismétli Jób 1:6-8 bizonyos részeit. A fő eltérést Jób 2:3 versének második felében látjuk, ahol maga az Úr mondja el, milyen hűséges maradt Jób a rászakadó bajok dacára is. Tehát mire a történetben elérünk Jób 2:3 verséig, Sátán vádjai hamisnak bizonyultak. Jób hű maradt Istenhez, nem átkozta meg az Urat, nem azt tette, amit Sátán előrevetített.

Olvassuk el Jób könyve 2. fejezetét! Mi történik ebben a részben? Mi a jelentősége annak, hogy az „istenfiak” az 1. és a 2. fejezetben is fültanúi lettek Isten és Sátán párbeszédének?

A „bőrt a bőrért” kifejezés némileg zavarba ejti a kommentátorokat. Tulajdonképpen ez a szókapcsolat alapvetően a következő jelentést hordozza: történjen csak valami Jóbbal, saját személyével, akkor majd bemutatja, hányadán is áll a hűséggel. Vagyis árts a testi épségének, az egészségének, és nézd meg, hogy akkor mit tesz!

Érdekes módon, az itt történtek sem vákuumban, minden mástól elszigetelve következnek be. A mennyei küzdelemnek a Jób könyvében bemutatott mindkét epizódjára éppen akkor kerül sor, amikor a mennyei értelmes lények valamilyen találkozót tartanak Istennel. Sátán „nyilvánosan”, vagyis a többi lény jelenlétében hangoztatja vádjait. Ez a gondolat tökéletesen illik ahhoz, amit a nagy küzdelemről tudunk: az egész világegyetem színe előtt bontakozik ki (lásd Dán 7:10; 1Kor 4:9; Jel 12:7-9).

„A megváltás tervének az ember megváltásán túl volt egy tágabb és mélyebb célja. Krisztus nemcsak ezért jött a földre; nem csupán azért, hogy e kis világ lakói úgy tekintsék Isten törvényét, ahogy kell. Krisztus azért is jött, hogy a világegyetem előtt igazolja Isten jellemét… Krisztus cselekedete – hogy meghalt az ember megváltásáért – nemcsak elérhetővé tette az embernek a mennyet, hanem az egész világegyetem előtt igazolta, hogy miért bánt Isten és Fia a lázadó Sátánnal úgy, ahogy bánt; valamint biztosította Isten törvényének örök érvényűségét, és bemutatta a bűn lényegét és következményeit” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 42-43. o.).


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés

Kapcsolódó bibliai fejezet lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 4. negyedév

Jób könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: