SZOMBAT DÉLUTÁN
E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 4:8; Jób 14:14-15; 42:10-17;
Dániel 2:44; Máté 14:10; 1Korinthus 4:5
„Ekkor Jézus azt mondta: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él” (Jn 11:25, ÚRK).
Aki írónak készül, meg kell tanulnia, mennyire fontos a mű jó befejezése. Különösen igaz ez a fikció – a kitalált történet – esetében, amikor a szerzőnek megfelelő véget kell találnia. Persze a befejezés a nem fiktív írás esetében is lényeges.
Viszont mi a helyzet a valósággal? Mi van magával az élettel, ami nem egy könyv lapjain vagy egy film kéziratában bontakozik ki, hanem a véres valóságban? Mit mondhatunk a saját történetünkről? Milyen lesz a befejezése? Hogyan ér majd véget? Vajon minden szál szépen el lesz varrva, mint a jó írások esetében?
Többnyire sajnos nem ezt látjuk, vagy tévednék? Hogyan is lehetne jó a befejezés, hiszen a mi történeteink mindig halállal végződnek. Ilyen értelemben az esetünkben nem lehet happy end. Mégis mikor boldog a halál?
Igaz ez Jób történetére nézve is. Gyakran mondják, hogy ennek a könyvnek jó a vége, legalábbis ahhoz képest, amit a pátriárka azt megelőzően szenvedett, valójában azonban mégsem olyan boldog a vége, mert az ő története is halállal fejeződik be.
A héten, amikor nekikezdünk Jób könyvének, a végét vesszük előre, mivel olyan kérdéseket is felvet, amelyek a mi végünkkel kapcsolatosak – nemcsak most, hanem az örökkévalóságra nézve is.
Letöltés |