TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Zsolt 77:21; Hós 11:4; 2Kor 5:11-21

Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó, „Tanítás és gyógyítás” c. fejezetből 89-94. o.; „Segítség a hétköznapokban” c. fejezetből 339-340. o.; Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, „A bűnösök menedéke” c. fejezet, 123-132. o.; „Eredj el az utakra és a sövényekhez” c. fejezet, 147-159. o.

Egy fiatalember nagyon szerette az Urat, szívesen is beszélt róla. Értelmesen fogalmazott, képes volt megragadni az emberek figyelmét, jól tett bizonyságot. Örömmel hallgatta mindenki. Viszont állandó problémája volt, hogy félt megkérni az embereket: adják át az életüket Jézusnak. A gyülekezet többi tagját ez igencsak meglepte, mert a fiatalember minden egyéb kérdésben bátran kiállt az Úr mellett, készségesen, nyíltan beszélt a hitéről. Amikor erről kérdezték, lényegében azt felelte, amit a szerdai részben találunk, hogy nincs lelki ajándéka a felhíváshoz. Szívesen vetett, de az aratást inkább másra hagyta. Majd azt is elismerte, hogy különösen félt a visszautasítástól. Mindig úgy érezte, hogy nem elég jó tanúja az Úrnak (ami valójában jó dolog). Félt, hogy az emberek nem köteleznék el magukat Jézus mellett, ha megkérné őket erre. A gyülekezet tagjai beszélgettek vele arról, hogy a bizonyságtétel nem rólunk szól. Soha nem leszünk tökéletesek. Fontos, hogy imádkozzunk, szeretettel vezessük az embereket Jézushoz, de a Szentlélek szerepét nem tölthetjük be, mert csakis Ő ébreszthet a szívben meggyőződést, megtérést. A mi feladatunk, hogy emberi csatornaként közvetítsük Krisztus szeretetét.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Valaki fél a Jézus melletti döntésre kérni az embereket. Mit mondanánk neki?

2. „Az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert, már eljött a világba” (Jn 1:9, ÚRK). Hogyan segít ez a vers megérteni, hogy az Úr mindenkit szeretne üdvösségre vezetni?

3. Gyülekezetünk mennyire barátságos a látogatókkal? Mit tehetnénk még jobban? Hogyan fogadjuk a vendégeinket, az idegeneket?

4. Mikor fordult elő utoljára, hogy az utcáról egyszerűen besétált valaki a gyülekezetünkbe? Hogyan viszonyult hozzá a közösség?

5. A csoportban beszélgessünk a saját megtérésünk történetéről! Hogyan használtuk fel vagy használhatjuk fel ezeket a történeteket bizonyságtevés közben?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 3. negyedév

A gyülekezet és a környezete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: