„KERESSETEK ÉS TALÁLTOK”

Hogyan kapcsolódik egymáshoz Mt 7:7-8, Jn 1:12 és Jel 3:20 gondolata? Ezek szerint mit jelent keresni és megtalálni az Urat?

Az idézett versek arra utalnak, hogy az embernek kérni, keresni kell, majd pedig fogadja nyitottan Jézust! Jel 3:20 viszont úgy mutatja be az Urat, mint aki az ajtó előtt áll és kopogtat, hogy kinyissák előtte és beengedjék.

Nincs itt ellentét. A Szentlélek ereje által az Úr munkálkodik az emberek szívében, magához vonja őket, még ha az érintettek nem is tudnak róla, hogy ez történik. Gyakran előfordul, hogy keresnek valamit, amit nem ad meg nekik az élet. Micsoda kiváltság, hogy ott lehetünk és a megfelelő irányba mutathatunk, amiből megtudhatják, mi is az, amit valójában keresnek!

Jézus tehát rajtunk keresztül kopogtathat a környékünkön élők szívének „ajtaján”, aki pedig hajlandó „kinyitni az ajtót” és befogadni az Urat, az a vele együtt érkező áldásokat is megkapja (Jn 1:12; Jel 3:20). Jézus arra is biztatja a követőit, hogy kérjenek, keressenek és zörgessenek az Ő ajtaján, majd pedig fogadják el országának „jó ajándékait” (Mt 7:7-8, 11).

Amikor a Szentlélek megérteti velünk, hogy valaki készen áll „kinyitni az ajtót” Krisztus előtt, kérdezzük meg: „Szeretnéd, ha imádkoznék veled azért, hogy befogadd az életedbe Jézus Krisztust és a családja tagja legyél?” Például így imádkozhatunk ilyenkor:

„Drága Úr Jézus! Bűnös vagyok, szükségem van a bocsánatodra. Hiszem, hogy meghaltál a vétkeimért. El akarok szakadni a bűneimtől. Kérlek, lépj be az életembe! Bízni akarok benned, követni akarlak mint Uramat és Megváltómat! Jézus nevében, ámen.”

Helyes lelki ítélőképesség szükségeltetik ahhoz, hogy eldöntsük, mikor mondjuk el a felhívást. Mindig megvan a veszélye, hogy túlságosan rámenősek leszünk, csakhogy az talán még nagyobb veszély, ha nem szólunk, amikor kellene. Időnként az embereknek határozott, szeretetből fakadó lökés kell ahhoz, hogy döntsenek az Úr mellett. Vajon ki tudja, ki az, aki éppen két választás között ingadozik: vagy az örök élet Krisztusban, vagy pedig az örök halál?

Az biztos, hogy szent felelősség terhel bennünket!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 3. negyedév

A gyülekezet és a környezete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: