Jézus és a tanítványai meggyógyították az embereket, majd az örökérvényű dolgok felé terelték a gondolataikat (lásd Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 15. o.). Mark Finley emlékeztet rá, hogy ha nem mutatjuk be Istent az embereknek, az nem más, mint lelki gondatlanság, mulasztás. Jézus evangelizációs módszerét az jellemezte, hogy ott hatott az emberekre, ahol a legnagyobb szükséget érezték. Ilyen az orvosi missziómunka. Krisztus nem elégedett meg pusztán a fizikai gyógyítással. A cél a Jézusban való örök élet. Még ha az orvosi missziómunka nem is azzal kezdődik, hogy Jézus követésére szólítjuk fel az ismerőseinket, végül csak el kell jutnunk oda! Az emberek iránti szeretetből vágyni fogunk arra, hogy mindent bemutassunk, amit Jézus felkínál. „Jézus módszerének az első részét gyakorlom, de azzal már nem foglalkozom, hogy elmondjam: ťKövessetek engem!Ť – vélekedhet valaki. – Nincs rá lelki ajándékom.” Pedig az első rész után még mi magunk is meglepődhetünk azon, hogy automatikusan beszélni fogunk Jézusról, ráadásul az egész olyan természetesen jön, sokkal könnyebben, mert a szívek talajának „előkészítése” már megtörtént. Miközben jobban megismerjük azt, akinek segíteni tudunk, figyeljünk és keressük az alkalmat, hogy beszélhessünk a hitünkről, arról, amit az Úr jelent nekünk! Igyekezzünk módot találni rá, hogy lelki gondolatokra tereljük a szót! Új barátainkat kérdezhetjük a családjukról, munkájukról, hitükről, ami aztán utat nyit ahhoz, hogy elmondjuk a saját bizonyságtételünket. A személyes bizonyságtétel lehet a leghatékonyabb, mivel a másik számára nem fenyegető. Ilyenkor nem prédikál az ember, hanem egyszerűen elmondja a történetét. Fontos, hogy mindannyiunknak meglegyen a magunk története arról, amit Jézus az életünkben tett!

ApCsel 26­:11-27 szakaszában Pál apostol Agrippa király előtt mondja el a történetét, a bizonyságtételét. Mit tanulhatunk ebből mi a Jézusról való bizonyságtételt illetően?

Figyeljük meg a különböző szakaszokat! Pál először beszélt arról, hogy milyen volt, mielőtt megismerte az Urat. Majd rátért a megtérési élményére. Ezek után pedig kifejtette, hogy mit vitt végbe Isten az életében attól fogva. Ezután fordította a kérdést a király felé.

A Jézushoz fűződő saját történetünk valószínűleg nem olyan drámai erejű, mint Pálé volt, mégis foglaljuk össze! Hogyan tanulhatunk meg beszélni róla, amikor alkalmas rá az idő?