Mi a meghatározó közös pont Mk 1:17, Lk 9:2, 19:10 és Jel 14:6-7 verseiben? Mire késztetnek egybehangzóan?

Egy adventista gyülekezetben éveken át így imádkoztak: „Urunk, kérünk, hogy vond a környéken élőket a gyülekezetünkbe és magadhoz!” Mintha a gyülekezet erős mágnesként, mágikus vonzerővel hatna az emberekre. Igen, időnként valóban előfordul, hogy néhányan besétálnak az ajtón, mert keresik Istent, még ha mi semmiféle erőfeszítést sem teszünk ezért. Viszont mihez kezdjen a gyülekezet, ha telnek-múlnak az évek, és a környékről senki nem lép be az imaház ajtaján? Ha csak imádkozunk azért, hogy az emberek bejöjjenek, akkor nem követjük Jézus lélekmentési módszerét. Ő az emberek között mozgott, kapcsolatba lépett velük, megkereste azokat, akiket megmenthetett. „Ne várjunk arra, hogy az emberek hozzánk jöjjenek! Nekünk kell megkeresni őket ott, ahol vannak… Tömegek vannak, akikhez soha nem jut el az evangélium, ha valaki nem viszi el hozzájuk” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 153. o.).

Az emberek megkeresését különféle hasonlatokkal fejezi ki a Biblia:

1) A pásztor a karámban hagyja a kilencvenkilenc bárányt, hogy megkeresse azt az egyet, amelyik elkóborolt (lásd Mt 18:10-14). Jézus akkor mondta el ezt a történetet, amikor figyelmeztetett, hogy óvjuk és védelmezzük a kicsinyeket a bűntől. A „kicsinyek” lehetnek gyerekek vagy lelkileg még éretlen keresztények is. Ha eltévelyedve visszafordulnak a világba, Jézushoz hasonlóan nekünk is a keresésükre kell indulnunk, hogy szeretettel visszavezessük őket hozzá. Itt az a lényeg, mint a fentebbi igehelyek esetében is, hogy tevékenyen kell fellépnünk az elveszettek megkeresése érdekében. Tegyünk erőfeszítéseket, hogy elérjük őket! Persze alkalmanként az is megesik, hogy valaki besétál az utcáról és kéri: „Beszéljetek nekem Istenről, az üdvösségről, az igazságról!” Csakhogy nem ez az általános, ugye? 2) „Krisztus módszere” az elveszettek megmentéséért „nem lesz, nem lehet gyümölcstelen” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó, 92. o.). Lehetséges, hogy mi viszont sokszor csak az „alsó ágon található gyümölcsökre” figyelünk – vagyis azokra, akik keresztény világnézettel élnek, más keresztény egyházakhoz tartoznak? És mit teszünk a „nehezen elérhető gyümölcsökért” – a szekuláris, ateista emberekért meg a mohamedánokért, a zsidókért, a hindukért, a buddhistákért stb.? A keresztény világnézetűek történelmileg aktuálisnak tartják az adventizmust, tudnak kapcsolódni hozzá, de nekünk azért is még komolyabban kell fáradoznunk, hogy a más világnézetű, más hitű embereknek is be tudjuk mutatni Jézust.