5Móz 15:11; Jób 29:11-17; Péld 14:31; 19:17; ApCsel 3:6; Jak 1:27–2:5

Jézushoz hasonlóan Pál is kivette a részét az emberek által megnevezett szükségletek biztosításából. Ez mutatkozik meg például abban az ismert történetben is, amikor az apostol az Areopáguszon járt. ApCsel 17:23 szerint a városban szembetűnő bálványimádás kapcsán mély beszélgetésbe elegyedett a piactéren az athéni szellemi élet vezetőivel és a járókelőkkel. Megtudta, hogy mire volt szükség, mi foglalkoztatta az embereket. Felismerte: mivel az életükben helyet adtak az ismeretlen istennek, arra volt szükségük, hogy megismerjék az igaz Istent és felhagyjanak a haszontalan bálványok imádatával. A későbbiekben a város zsinagógájában kezdett prédikálni, ahol vitatkozott „a zsidókkal és a hozzájuk csatlakozott istenfélőkkel” (ApCsel 17:17, RÚF) – vagyis pogányokkal. Megragadott minden kínálkozó alkalmat az evangélium hirdetésére. Ott akart találkozni az emberekkel, ahol éppen voltak. Láthatjuk ezt abból is, ahogyan beszélt az emberekkel a zsinagógában és a piactéren. Tömegek hittek valamilyen istenségben, hiszen oltárt építettek az „Ismeretlen Istennek” (23. vers). Még az egyik költőjüket is idézte, aki történetesen igazat mondott: „Az ő nemzetsége vagyunk” (28. vers, ÚRK). Az emberek adott helyzetétől indulva igyekezett a bálványoktól elvezetni őket az élő Istenhez és a halottaiból feltámadt Jézushoz. Röviden: Pál először is felmérte, mire volt azoknak az embereknek szüksége, akikhez el akarta juttatni az evangéliumot, majd pedig igyekezett azt megadni.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. „Aki a békesség és boldogság útjára tanította a népet, éppúgy gondoskodott mindennapi, mint lelki szükségleteikről” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 304. o.). Miért kell tehát segítséget nyújtani? Milyen fontos üzenetet találunk ebben az idézetben ezzel kapcsolatban?

2. A missziómunkáról gondolkodva miért vigyázzunk, nehogy megfeledkezzünk arról, hogy mi is a fő célunk? Tehát mi a fő cél? Indokoljuk meg a válaszunkat!

3. Hogyan tanulhatjuk meg, hogy ne bosszankodjunk, ha valaki megakaszt abban, amivel éppen foglalkozunk, hanem a szolgálat szent alkalmainak tartsuk az ilyen eseteket? Hogyan segít ezen a téren Gal 2:20 verse?