Szolgálatával Jézus azt adta, amire szükség volt

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Zsoltár 139:1-13; Márk 2:1-12; 5:22-43;

10:46-52; János 5:1-9; Apostolok cselekedetei 9:36-42

„Így járta be Jézus a városokat és a falvakat mind, tanított zsinagógáikban, hirdette az Isten országának evangéliumát, és gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget” (Mt 9:35, ÚRK).

Egy afrikai országban egy adventista asszony nem akart felhagyni a szolgálattal, amikor nyugdíjba ment. A környéken a HIV/AIDS pusztítása miatt sokaknak gyógyulásra volt szüksége. Arra volt a legégetőbb igény, hogy az AIDS miatt elárvult gyerekeknek megfelelő táplálékot biztosítsanak. 2002-ben ez az asszony a gyülekezetével együtt elkezdett tápláló ételeket osztani a környékbeli gyerekeknek, hetente hat alkalommal. Ötven gyerekkel kezdték a programot és 2012-re már naponta háromszáz gyermeket etettek. Ennek kapcsán nyitottak egy iskola-előkészítőt, ahová az érintett gyerekek közül már negyvenöten járnak. A szolgálataikhoz tartozik még, hogy az ADRA-tól kapott ruhákat osztják szét, a földjükön zöldséget, kukoricát termelnek, amit azután szintén kiosztanak, ezenkívül ellátják a betegeket. Oktatóprogramot is indítottak nőknek, hogy megtanulhassanak valamilyen mesterséget, amiből bevételük lesz. Így valóban be tudják mutatni Jézus szeretetét, aminek nyomán alakult egy gyülekezet. Öt taggal kezdték, 2012-re pedig már százhatvanan jártak a közösségükbe. Még abban az évben Isten kirendelte az anyagi erőforrásokat egy árvaház és egy új imaház építéséhez.

Nagyszerű példa ez is arra, hogy a keresztényi élethez szorosan hozzátartozik a szükséghelyzetek gyakorlatias orvoslása.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 3. negyedév

A gyülekezet és a környezete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: