ELVESZETT ÉS MEGTALÁLTATOTT

Lukács evangéliuma 15. fejezetében Jézus elmondott három példázatot, válaszként a farizeusok és törvénytudók vádaskodására, miszerint Ő „bűnösöket fogad magához, és velök együtt eszik” (Lk 15:2).

Olvassuk el az alábbi szakaszokat, majd pedig fogalmazzuk meg, hogy mi volt Jézus válaszainak a lényege!

Lk 15:3-7

Lk 15:8-10

Lk 15:11-24

Mindegyik példázat elején valami elvész, a végén pedig ünnepelnek. Ez azt fejezi ki, hogy Isten szeret bennünket és komolyan törődik az üdvösségünkkel.

Egy lelkész felvette a kapcsolatot a Prófétaság Hangja adásának egyik hallgatójával. Megtudta, hogy egyikük kivételével az egész család örömmel vette a bibliatanulmányozást. Az anya, az apa a lányukkal együtt elfogadta Krisztust, és várták, hogy a lelkész rendszeresen meglátogassa őket otthon. A fiú volt az idősebb testvér, ő viszont ellenségesen viszonyult a kereszténységhez, hallani sem akart róla. Minden este, amikor a lelkész a családnál járt, a fiatalember kiment a szobából. Nem volt hajlandó tanulmányozni a Bibliát. Az igen jó hangulatú, eredményes bibliaórák sorozatának hat hete után a fiatal lelkész megkérdezte a család három tagját, hogy gondolkoztak-e már a keresztségen. Mindannyian megneveztek egy-egy indokot, hogy miért kellene még néhány hónapot várni a döntés előtt. Ekkor a fiatalember váratlanul belépett az ebédlőbe, ahol a bibliaórát tartották, és bejelentette: ő kész a lehető leghamarabb megkeresztelkedni, amikor a lelkész úgy látja, hogy már felkészült. Általában a saját szobájában ült, de nyomon követett mindent, amiről szó volt. Ugyanis az első bibliaóra után egy antikváriumban vett magának egy Bibliát. Fokozatosan érett benne az elhatározás, hogy nyilvános hitvallást tegyen. Két héttel később megkeresztelkedett a fiú, majd egy hónappal utána a család többi tagja is. A döntésük bizonyosan nagy örömet okozott a mennyben – a példázatokban olvasottak szerint. Jézus tudatosan találkozott pl. a samaritánus asszonnyal Jákób kútjánál, a római századossal, a bűnös nővel, aki egy éves fizetésnek megfelelő árú nárdus olajat öntött Jézus lábára. Még számtalan más emberrel találkozott, akikről az Írás nem is tesz említést, akiket „méltatlanoknak” bélyegeztek olyanok, akik önmagukat túl szentnek gondolták ahhoz, hogy a társaságukban legyenek.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 3. negyedév

A gyülekezet és a környezete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: