Ézsaiás próféta könyve 58. fejezetében az akkor élők és a mai emberek számára egyaránt feddő és reménységet keltő prófétai üzenetet találunk.
A fejezet Isten nemtetszését éreztető kijelentéssel kezdődik (lásd Ézs 58:1). Hogyan jellemzi a 2. vers az üzenet címzettjeit?
A pontos hangszínt ugyan nem hallhatjuk, mégis világos, hogy az Úr elítéli a hit és kegyesség külsőséges látszatát, mert tudja, mennyire hamis az egész. „Ők mindennap keresnek engem, szeretnék megismerni utaimat. Úgy tesz ez a nép, mintha igaz módon élne, és nem hagyta volna el Istene törvényét” (Ézs 58:2, RÚF).
Olvassuk el Ézs 58:3-14 szakaszát! Még mit mond Isten a népnek? Mi volt a baj az általuk gyakorolt vallási formaságokkal (ebben az esetben a böjtöléssel)? Mi volt itt a nagyobb dolog?
Figyeljünk meg egy igen lényeges dolgot! Gyakran megeshet, hogy az istentisztelet énközpontúvá válik: Uram, add meg ezt és azt nekem! Természetesen megvan az ideje és a helye annak, hogy személyes ügyeinkkel keressük meg az Urat. Itt viszont Isten rámutat: az igazi istentiszteletnek részét képezi, hogy segítünk „az éhezőknek”, a „szenvedőknek” és a „szegényeknek”. Viszont érdekes, hogy a másokért végzett szolgálat nemcsak azok számára jelent áldást, akik segítséget kapnak, hanem a segítséget nyújtóknak is! Olvassuk el a szakaszban, hogy mi történik azokkal, akik segítenek a bajbajutottakon! Miközben másoknak szolgálunk, adunk, mi magunk is áldást nyerünk. Ugyan ki az közülünk, aki valamilyen mértékben ne tapasztalta volna már ezeknek az Istentől jövő ígéreteknek a valóságát? Ugyan ki nem tapasztalta már, hogy milyen örömet, megelégedettséget és reményt talál, ha segít az önmagán segíteni nem tudókon? Nehezen lehetne ennél jobban bemutatni Krisztus jellemét a világnak.
Hogyan tapasztaltuk már ApCsel 20:35 szavainak valóságát a másokért végzett szolgálat során?
Letöltés |