PRÓFÉTAI SZÓ, 1. rész

„Nyisd meg szádat a némáért és azokért, akik veszedelemben vannak. Nyisd meg szádat, igazságosan ítélj, és képviseld a szegény és szűkölködő ügyét” (Péld 31:8-9, ÚRK)! Hogyan lehet ma alkalmazni az ebben a szakaszban fellelhető elveket?

Ezen a héten eddig megállapítottuk: Isten azt akarja, hogy népe az ideális viselkedés részeként az Úrra jellemző tulajdonságokat tanúsítsa. A héber próféták gyakorta emeltek szót a nélkülözőkért, megtérésre szólítva Isten népét, akik helytelenül mutatták be az Urat. Isten nagyon is törődik a társadalom perifériájára szorultakkal és elnyomottakkal! Valójában az önzetlen segítségnyújtást az igazi istentisztelettel teszi egyenlővé az Úr.

Mi az igaz istentisztelet meghatározása Isten szerint? Mit mondhatunk erről Ézs 1:13-17 szakaszát olvasva? Hogyan alkalmazhatjuk az akkor és az ottani körülmények között elhangzott üzenetet ma, önmagunkra? Vagyis, mit mondanak ezek a versek nekünk ma?

Sok ószövetségi próféta valóban a jövőbeli, a maguk kora után következő események felé mutatott, ugyanakkor komolyan összpontosítottak a jelenben a lelki és erkölcsi reform kérdéseire, valamint az önzetlen szolgálatra is. Isten szolgáinak prófétai hangja akkor szólt a leghangosabban, amikor a nép hatalmas erőfeszítéseket tett az istentiszteleti formalitások terén, csakhogy nem mutatkozott meg bennük az isteni könyörület a szenvedők és általában a környezetük iránt. El sem képzelhetünk rosszabb bizonyságtételt annál, mint ha valaki túlságosan szorgalmasan „tiszteli” Istent, de nincs ideje segíteni a bajbajutottakon.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 3. negyedév

A gyülekezet és a környezete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: